Válasz a hozzászólásra

Legend of the Seeker 2x18 – Walter

Az előzetes alapján azt láthattuk, amire számítani lehetett. Érdekes rész volt, látszik, hogy a készítők mindent megtettek, hogy ébren tartsák az érdeklődést a sorozat iránt. De mint az az utóbbi napokban kiderült, a Kereső nem keres tovább. A széria a második évad után nem folytatódik.
Ám egyelőre még ezzel a résszel foglalkozunk!

Darken Rahl nem adja fel!

Szinte azt mondhatnám, hogy aki megnézte e rész előzetesét, az látta a teljes epizódot is.
Abban gyakorlatilag minden benne van. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a Kereső végre talált egy aprócska nyomot a Könnyek Kövéhez, még pedig egy tekercset, amiben meg vagyon írva, miként is kell bezárni a Kő segítségével a Fátyol repedését. Ezt a papirost vették el tőle és vitték el Rahl színe elé.
A furmányos főgonosz azonban ahelyett, hogy elpusztította volna, inkább egy sajátos kis játékba kezdett, aminek a célja, hogy ismét az élők földjét taposhassa.
Eztán egy kocsmában folytatjuk, ahol egy egykori d’harai tiszt elmesél egy kocsmatölteléknek egy páratlanul érdekes történetet, arról hogyan talált meg egy embert Középföldön, aki szinte teljes mértékben ugyanúgy nézett ki, mint a zsarnok, Darken Rahl. Ezt a hasonmást ura elé vitte majd úgy döntöttek hasznosítják a férfi adottságait és dublőzt csinálnak belőle. Némi átalakítást eszközölnek a kinézetén, és kész is Rahl 2.0. Minden rendben is ment addig, míg Richard meg nem ölte fivérét. A tiszt és a hasonmás, Walter kieszelt egy tervet, hogy szerezzenek némi aranyat és megszökjenek. De sajnos lelepleződtek!

Itt ismét ugrunk a kis csapatunkhoz, akiket megtámad az égből hulló Sötét Nővérek társasága.
Ezek a piros ruhás némberek sosem fogynak el, osztódással szaporodnak valószínűleg.
Viszont rájöttem, hogy Richardék miért tudnak velük ilyen könnyedén végezni…
Ugyan ki tudna fátyollal az arca előtt eredményesen harcba bocsátkozni?
Egyébként a csatával nincs is baj, a szokásos, de legalább ismét láthattunk – hosszú szünet után – egy inkvizítori érintést.
A story lényege azonban az, hogy a hasonmás, Walter, felhasználásával Darken Rahl egy nagyon ravasz tervet szeretne véghezvinni. Azt hiszem könnyen kitalálható a terv lényege.
Richard kénytelen egy nagyon előnytelen üzletet kötni a halott testvérével, de így mindenki megkapja azt, amit szeretne. És végre mi is megtudjuk mi van abban a tekercsben

Végső soron nem volt egy rossz epizód, bár én már a kétségbeesést éreztem a történeten, mintha igyekeznének villantani valamit. Nem most kellett volna elkezdeni…
Az viszont biztos, hogy ez a rész csupán felvezetése a következőnek, ami még hozhat érdekességeket, arról nem beszélve, hogy lassan eljutunk a végkifejletig.

És végül a Seeker rajongókat érdeklő téma, amiről tegnap már írtam pár sort.
Elterjedt a pletyka, hogy a sorozat nem folytatódik, aztán a pletykából bizonyság lett. Bridget Regan saját twitterén megerősítette a hírt, hogy véget érnek a Kereső kalandjai, mivel a nézettség nem volt kielégítő.
A stúdió még nem foglalt állást, de mindez gyakorlatilag biztosra vehető:
Harmadik évad már nem lesz.
Egyetlen esélyük már csak az lehet, hogy valamelyik csatorna átveszi a szériát és hajlandó pénzt áldozni a sorozat folytatására. De erre vajmi kevés az esély!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről