Válasz a hozzászólásra

Friday Night Lights – 4. évad

Zárásként jelentkezek a Tiszta Szívvel Foci jelenleg utolsó évadjával, (az ötödikkel vége a sorozatnak és majd csak októberben kezdődik) amiben ismételten nagyot dobnak a készítők. Talán az eddigi legnagyobbat!
Az évadok eddig sem voltak mentesek a drámától és a feszültségtől, de ez minden eddigit felülmúl. Számtalan új szereplő, vadonatúj személyiségek, kiélezett helyzetek, tovább nehezülő nehézségek. Az eddig megismert és kedvelt karakterek vagy eltűnnek teljesen, vagy jelenlétük ritkásabb lesz, átveszi helyüket a sok új ember és sors.

„Never out of the fight!”

Nagyon nem könnyű erről a sorozatról írni, – mint arról valószínűleg már bőven eleget panaszkodtam - hiszen nagyon sok minden történik benne. Számtalan szereplő életébe tekinthetünk bele, mindegyikük sorsa másként alakul, hatással vannak egymásra, befolyásolják a többi embert.
A negyedik évad augusztusban veszi fel a fonalat. Dillon kisvárosát megosztották, a Kelet-Dilloni Középiskola is megnyitotta a kapuit, aminek az lett a következménye, hogy az egész település fel van háborodva, hogy önkényesen eldöntötték gyermekük melyik intézmény tanulója lesz.
Ha ez nem lenne elég McCoy-ék kitúrják Taylor-t a Párducoktól, de cserébe megkapja az új suli vezetőedzői posztját. Csak hogy a Kelet-dilloni iskola borzalmas állapotban van, kevesebb a pénze, mint a Dilloni Középiskolának, rosszabb környéken helyezkedik el és évek óta senki sem gondozta.
A foci programot is a semmiből kezdi el Taylor. Nagy nehezen szed össze pár kölyköt, egyedül Landry és még pár srác kerül az új csapatba az egykori Párducoktól. Elkezdődik hát a csapatépítés, ami eleinte nem nagyon akar sikerülni, de aztán szépen lassan sínen lesz minden. Taylor pénzt és időt nem sajnálva küszködik a srácokért és fociért. A csapatába kerül egy zűrös fekete srác, Vince, (Michael B. Jordan) aki remek képességekkel rendelkezik, csak nagyon balhés gyerek. Ő lesz a csapata irányítója, bár eleinte futóként veszik hasznát. Ám a csapathoz érkezik Luke (Matt Lauria). Ő a Párducok, új sztárfutója, de kiderül, hogy csaltak a lakcímét illetően, hogy a Dillonhoz kerüljön és ne az Oroszlánokhoz.
Kiharcolják tehát, hogy kék mez helyett, vöröset húzzon. Ebből számtalan kisebb-nagyobb probléma fakad, csapaton belül és kívül. 

A most említett Luke, illetve Vince főbb szerepet kaptak, elvégre a csapat legjobb játékosairól van szó. Szóltam már róla, hogy Vince háttere nem a legideálisabb.
Egykori bandatag, próbaidős, balhézós srác volt, amíg Taylor a szárnyai alá nem vette és el nem kezdett segíteni neki.
Ehhez mérten a fiú elkezd koncentrált lenni, tanulni, dolgozni és odafigyelni magára és másokra. Ám anyja drogfüggősége miatt ismét rossz társaságba kénytelen keveredni.
Emellett életét tovább bonyolítja egy lány, Jess (Jurnee Smollett). Jess azonban Landry-vel is jól érzi magát, járnak is. Az évad végére azonban választás elé kényszerül, vagy a rugó játékossá avanzsált Landry, vagy Vince.
Landry az egyik karakter, aki megmaradt a sorozatban, mondjuk ezt nem bánom, mert ő az egyik legszimpatikusabb szereplő. Talán az 5. évadban kijut végre neki is valami jó…
Visszatérve a másik új férfi szereplőre, – Luke-ra – egy egyszerű, szimpla srácról van szó, aki jó játékos. Emellett persze egy rendes, tisztességes, odaadó gyerek, aki hirtelen kikerül álmai csapatából, elválasztják barátaitól és egy idegen, ellenséges közegben kell helytállnia.
Neki is egyre jobban megy a játék, akárcsak az Oroszlánoknak, de közbe jön egy sérülés, ami miatt veszélybe kerül a játéka a Nagy Meccsen: A Párducok elleni rangadón.

A meccsre az évad utolsó részében kerül sor és, ahogy azt eddig megszokhattuk, a feszültség nagy, az izgalmak határtalanok, a tét óriási.
A presztízs mindkét fél számára hatalmas.
Luke élete azonban nem ilyen könnyű, hiszen sérülése mellé még sikerül teherbe ejtenie egy lányt is.
E lány egy új és fontos szereplő, Becky (Madison Burge). Ez a lány alapvetően Tim Riggins-re hajt, de a fiú rendre visszautasítja. Tim-re még visszatérek…
Becky és Luke szorult helyzetbe kerülnek a kicsi miatt, ám végül abortuszra szánják el magukat. Ez azonban drámai következményekkel jár. Elég drámai már maga az abortusz is, de mivel Tammy – ahogy szokta – meghallgatta és elbeszélgetett a lánnyal, ezért neki tulajdonítják a döntést a jövendőbeli újszülött sorsáról. Emiatt komoly zaklatások, fenyegetések céltáblája lesz és még az állása is veszélybe kerül.

Az új arcok mellett, vannak régiek, akiktől egyszerűen nem akarnak megszabadulni, /valószínűleg közönség kedvencek/ nem engedik el őket.
Ebből az egyik Matt, aki valóban a legszimpatikusabb figura és Julie-val együtt a sorozat álompárját alkotja. Ők ugyebár ismét együtt vannak. Matt nem ment el az egyetemre, hanem Dillon-ban maradt Julie és a Nagyi miatt. A döntése miatt gyötrődik:


Feláldozza magát a szerettei miatt, vagy menjen és valósítsa meg önmagát?

Ennek az lesz az eredménye, hogy fogja magát és se szó, se beszéd, lelép.
Magára hagyja Julie-t, aki emiatt eléggé rosszul érzi magát, és amikor az évad végén újra összetalálkoznak, drámai végkifejletet kap a kapcsolatuk.
A másik ilyen „maradjon még” karakter, Tim Riggins.
A nőnemű nézők kedvencét csak úgy nem lehet kiírni a sorozatból, mint Smash-t, vagy Jason-t. Ő, ugye egyetemre ment, de rájött, hogy ez őt nem érdekli és ráhagyja az egészet, visszamegy Dillon-ba és közös üzletbe kezd bátyjával. De nem velük él, hanem egy pultos nővel és lányával, és ez a lány Becky.
Imígyen kapcsolódik ő be a történésekbe.
Dolgozik, segít Taylor-nak a csapatnál, elkezdi rendbe rakni az életét, telket vesz, Lylával szakít és visszautasítja Becky próbálkozásait, de végig ki áll mellette, mint barát.
Ám már amikor végre ő is a helyére kerülne és örülhetnének a nézők a sikereinek, akkor jön a drámai csavar, ami a Riggins testvérek illegális üzletéből fakad. A börtön árnyéka vetül rájuk…

A sorozat változatlanul remek szórakozást nyújt, a kisebb nagyobb drámák ötletesen kapcsolódnak a történetbe, mindig történik valami, ami nem hagyja lankadni az ember figyelmét.
Mégis a legnagyobb dobás Dillon felosztása volt ez kétségtelen, hiszen ez a fő probléma halmaz, amiből minden más elágazik. Remekül mutatják be a változásokat az emberek jellemében, ügyesen vezetik be a meglévő történetszálba az új szereplők életét. Tetszett, hogy az eddig mindenki által kedvelt Párducokból, pillanatok alatt utálatos, beképzelt bandát kreáltak. Ott van J. D., akit az előző évadban szinte már megkedveltük, erre most egy tenyérbe mászó bunkóként viselkedik.
Még a fanatikus Buddy Garrity is az Oroszlánok oldalára áll, leveszi pecsétgyűrűjét és vörös mezt húz.
Nagy szerepet vállal a csapat és az iskola fellendítésében.
Peter Berg és csapata kiváló munkát végez, én már alig bírom kivárni az októberi szezon kezdetet.
Zárásként szeretném megköszönni az alábbi emberek munkáját a feliratokkal!
Remélem az ötödik évadot is figyelemmel kísérik, hogy mi is élvezhessük a részeket!

Köszönet:
Julcsikának és Jagerkrisnek!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről