E Nicolas Roeg rendezte, több mint 30 éves alkotás egy sokak által klasszikus remekműnek tartott film, melyet úgy gondoltam közzé teszek így a Retro Sci-fi Hétvégén. Egy jó kis történet, kissé körülményes megvalósítással az elképesztő magányról. Meg kell hagyni egy egészen érdekes filmről beszélünk, mely inkább emlékeztet egy elvadultabb művészfilmre, mint science- fictionre.
David Bowie főszereplése is egy érdekes pont a moziban…

Na, inkább itt folytatom…

A retro sci-fi hétvége következő bejegyzése egy robotos film a '80-as évekből ami nem a Terminator. A sokkal kevésbé, vagy talán egyáltalán nem ismert Gyilkos robotok-ról van ugyanis szó. Az elborzasztó, eléggé ZS kategóriásnak magyar címtől (ezúton szeretnék gratulálni a magyar címadóknak, igazán fantázadiús munkát végeztek ezúttal is) nem kell megrémülni, ugyanis ha nem is kiemelkedő, de mindenképpen érdekes, egyszeri nézésre kiválóan alkalmas moziról van szó, ami szintén elég sötét jövőt vázol fel. Érdekességként meg kell említeni, hogy a pár éve elhunyt, a Jurassic Park-ot, a Zaklatás-t és egyéb híres bestseller-t is jegyző Michael Chrichton tollából származik a forgatókönyv és a rendezést is ő vállalta magára. Az USA-ban bukta volt, nálunk és Európa többi országában viszont rendesen zabálta a nép Chrichton robotos szösszenetét, így akár még a köztudatban is maradhatott volna, az idő próbája viszont Cameron Terminator-át igazolta, ezúttal helyesen ugyanis tényleg az a jobb alkotás, de a Gyilkos robotknak sincs igazából semmi szégyellnivalója.

Folytatás...

Ezzel a bejegyzéssel szeretném útjára indítani a Sorozatportál új témáját, ami -gondolom már rájöttetek- a filmzenékkel fog foglalkozni. Meglátásom szerint egy film sikeréhez, vagy az esetleges bukásához igenis hozzájárul a zene. Nem egy esetben sikerül jobban a zene, mint a film. De ez fordítva is igaz. Az előbbire jó példa a Szex és New York hivatalos soundtrack-je. Olyan neves előadók működnek közre, mint Liza Minelli, akinek a feldolgozásában meghallgathatjuk a Single Ladies című Beyoncé számot, de találkozhatunk még Cyndi Lauper-rel, Alicia Keys -szel is. Mivel a film egy része Abu Dhabi-ban játszódik, az arab dallamok sem hiányozhatnak az albumról, valamint, majdhogynem bónuszként, megtalálható rajta kedvenc négyesünk közreműködésével az I'm a women című szám is. A tovább mögött megtalálhatjátok az album tracklist-jét, valamint letöltési linkeket. 

Tovább...

A Retro Sci-fi hétvége következő „áldozata” James Cameron 1984-es kultikus filmje, a Terminator széria első hivatalos példánya. Azt hiszem nem sok ember van, aki ne hallott volna erről a filmről és az ezt körülölelő mitológiáról. A ’84-es premier óta könyvek, figurák, játékok tömkelege készült, nem beszélve az ugyancsak óriási sikert hozó folytatásokról és a tévésorozatról. Mindez azt bizonyítja, hogy a Terminator első része a megfelelő helyen és időben került bemutatásra, nem beszélve a kreatív munkáról és a megvalósításról. Mondjuk az is tény, hogy mai szemmel néhány jelenet mókásnak tűnhet.

A cikk még nem ért véget. Ide kattintva folytatódik...

Úgy gondoltam, hogyha szerencsém volt a Báthoryval, akkor bepróbálok egy másik európai drámát. Így kötöttem ki a spanyol–máltai koprodukciós alkotásnál, az Agoránál. A történet a IV. századi Alexandriába kalauzol el bennünket, ahol bepillantást nyerhetünk a mindennapi életbe, kultúrába, de megmutatják nekünk az akkori világ árnyoldalát is. A probléma csak az, hogy a film túlságosan közepesre sikerült, nem tudta átadni a nézőnek azt a mondanivalót, amit eredetileg hordozására szántak.

A cikk ide kattintva spoileres tartalommal folytatódik...

A sorozat a Grace Klinika spinn-off-ja. Az új sorozat főszereplője Dr. Addison Forbes Montgomery, aki a nagy sikerű seattle-i klinikát otthagyva, Los Angeles-be költözik, és egy ottani magánklinikán kezd el dolgozni.

Magyarországon Dr. Addison címmel, az RTL Klub vetítette. Az első évad mindössze 9 epizódot tartalmaz. Eredetileg 13 részre rendelték be, de a forgatókönyvírók sztrájkja miatt csak ez a 9 rész készült el. Amerikában szeptembertől a negyedik évadot kezdik el vetíteni.

Tovább...

A Szárnyas Fejvadász után a Retro Sci-fi Hétvége következő bejegyzése a Stalker.
Andrei Tarkovsky, az orosz filmművészet legendás alakja, nem akármilyen munkára vállalkozott azzal, hogy mozgóképet varázsol Arkadi és Boris Sztrugackij nagysikerű kisregényéből a Stalkerből.
Mint az a dátumból is látszik, nem nagyon számíthat a néző látványos megjelenítésre – mai értelemben – gyakorlatilag a forgatási helyszínek kiváló ízléssel történő megválasztásán túl nem igen fordítottak időt a vizuális elemekre. Az egész film, illetve a történet inkább amolyan emelkedettebb, szellemibb irányt vesz.

Kövess a Zónába…

A retro sci-fi hétvége jegyében, én a Blade Runner, vagy, ahogy a (szerintem béna) magyar fordítás szerint ismerhetjük, című tudományos-fantasztikus filmet szeretném bemutatni. A címét szerintem mindenki ismeri, viszont úgy vélem, hogy magát a filmet is illik ismerni, hiszen nemcsak műfaján, hanem az egyetemes filmművészetben is eléggé alapműnek számít és azt már itt az elején meg kell, hogy mondjam, nem érdemtelenül. Remélem, hogy ez az írás talán a ti és mások kedvét is meghozza majd, e remekmű megnézéséhez. A tudományos-fantasztikus filmeknek mindig is kedvelt és gyakran használt témája volt az embernél erősebb és értelmesebb gépek témája. A Nexus-6 osztály androidjai küllemre teljes hasonlóságot mutatnak az emberekkel, ám intelligencia, erő és ügyesség terén messze felülmúlják teremtőiket. A genetikai mérnökök biztonsági megfontolásból mindössze 4 éves élettartammal ruházták fel a replikánsokat, ha ennél tovább élnének képesek lennének megtanulni az emberi érzelmeket és nem lehetne megkülönböztetni őket alkotóiktól. 2019-re az emberiség meghódítja a kozmoszt. A replikánsok a világúr kolonizálásának közkatonái: bányákban robotolnak, katonaként harcolnak, vagy éppen társaságot nyújtanak az emberi tengerészgyalogosoknak és egyéb olyan feladatokat teljesítenek amelyek kockázatosak vagy visszatetszők az emberek számára. A Nexus-6 androidok azonban lázadni kezdenek sorsuk ellen és hosszabb élettartamot követelnek. A Roy Batty által vezetett csoport visszatér a Földre és megkísérel eljutni a Tyrell társaság főmérnökéhez, aki reményeik szerint képes átírni genetikai kódjukat. A rendőrség egy veterán fejvadászra (blade runner-re) bízza a lázadó replikánsok kiiktatását: Rick Deckard feladata megtalálni és megsemmisíteni a Nexus-6-osokat. Azt már rögtön le kell tisztázni, hogy a Blade Runner nem a pörgős, akciódús, effektekkel és robbanásokkal tarkított, a Sziget-hez vagy a Star Wars-hoz hasonló látványsci-fi-k közé tartozik. Nem, Ridley Scott egy kifejezetten sötét, komor, nyomasztó hangulatú lassan csordogáló, fokozatosan felépítkező, elgondolkodtató művet alkotott. Akinek ezt nem veszi be a gyomra az csak saját felelősségére próbálkozzon ezzel a klasszikussal. A hangsúly itt a filozófiai problémákon, a komoly erkölcsi alapkérdéseken van. Az ember környezettel szemben való helytelen hozzáálása, és tulajdonképpen istenkomplexusa jelenik meg a filmben, ebben mélyül el Scott (akkoriban) merész, intelligens és érzékeny sci-fije. Persze a rendező a szinte már védjegyévé váló erős vizuális megjelenítést sem felejtette el. A hatalmas, futurisztikus felhőkarcolók, az éjszakát bevilágító, hivalkodó neonreklámok között lebegő és világító autók cikáznak és ez bizony elképesztően jól néz ki, még mai szemmel is. Ebben a világban élnek és dolgoznak a replikánsok, akik erőben, értelemben messze felülmúlják alkotóikat és ha nem 4 éves élettartamra készítenék őket eltanulnák az emberi érzelmeket is és így minden szempontból felsőbbrendűvé válnának tőlünk, emberektől. Ebben a világban a néző folyamatos odafigyelésre és gondolkodásra van kényszerítve, hogy észrevegye a háttérben húzódó morális kérdéseket, mert a Blade Runner nem tolja direkt módon az arcunkba a mondanivalót, ezt magunknak felfedeznünk és elgondolkoznunk a mozi által elénktárt sötét jövőképen. Természetesen a Szárnyas fejvadász kapcsán nem feledkezhetünk meg Vangelis csodásan szép zenéjéről. Tényleg zseniális és olyan hangulatot áraszt magából, ami még a film nélkül is maximálisan élvezhetővé teszi (sok filmzene épp itt vérzik el, nem működik önállóan). Szomorú és borongós akárcsak a film, de mégis ez teszi igazán gyönyörűvé. A kép és a zene legjobb összefonódása pedig talán az a jelenet, amikor a Rutger Hauer által játszott replikáns megmenti, majd utolsó szavaival ráébreszti az élet értelmetlenségére Deckard-ot (Harrison Ford, élete talán legjobb alakításában) a zuhogó esőben. Ilyen volumenű filmre, a csilli-villi űrcsatákkal és fénykardpárbajokkal tarkított Star Wars korszak közepén azonban sem a közönség, sem pedig a kritikusok nem voltak felkészülve, így Ridley Scott mozija minden téren hatalmas bukást könyvelhetett el magának. A filmrajongók- és esztéták is csak egy évtizeddel később fedezték fel a film értékeit és nagyszerűségét. A sors fintora, hogy azóta számos kiadást élt meg a Szárnyas fejvadász és azóta is minden egyes verzió megbukott anyagilag, sőt sokak szerint még a mai napig sem volt képes visszatermelni a gyártási költségeit (ez mondjuk szerintem túlzás). Páratlan, zseniális és a közönség által méltatlanul alulértékelt film a Szárnyas fejvadász, Scott egyik (szerintem a) legjobbja, hatalmas mondanivalóval, gyönyörű zenével és csodálatos látványvilággal. Műfajában a legjobb, és a világ legjobb filmjeinek sorában is méltó helye van.