A Szárnyas Fejvadász után a Retro Sci-fi Hétvége következő bejegyzése a Stalker.
Andrei Tarkovsky, az orosz filmművészet legendás alakja, nem akármilyen munkára vállalkozott azzal, hogy mozgóképet varázsol Arkadi és Boris Sztrugackij nagysikerű kisregényéből a Stalkerből.
Mint az a dátumból is látszik, nem nagyon számíthat a néző látványos megjelenítésre – mai értelemben – gyakorlatilag a forgatási helyszínek kiváló ízléssel történő megválasztásán túl nem igen fordítottak időt a vizuális elemekre. Az egész film, illetve a történet inkább amolyan emelkedettebb, szellemibb irányt vesz.

Kövess a Zónába…

Nem olvastam a könyvet mielőtt láttam volna a filmet és meggyőződésem, hogy igazi megértéséhez, átérzéséhez szükség van az eredeti történet elolvasására, de önmagában is élvezhető a mozi.
Ám azt is rögtön meg kell jegyezni, hogy nem könnyű darabról beszélünk, sőt kifejezetten nehézkes az alkotás, hiszen az összetett mondanivalót a lehető legminimalistább módon kellett bemutatni.
Tarkovsky tehát nagy fába vágta, amikor úgy döntött megrendezi ezt a filmet.
A Sci-fi kedvelők előtt bizonyára nem ismeretlen a Sztrugackij testvérpár neve és munkássága, a Stalker című történetük híres és sikeres történet, olyannyira, hogy még egy szintén nagy sikerű és ismert játékot is készítettek belőle.
A történet nagy vonalakban annyi, hogy Oroszországban történt valami. Hogy mi, nem tudni pontosan, de létrejött a titokzatos terület, a Zóna. A találgatás persze megy:
Meteor becsapódás, idegenek látogatása, stb. Biztosat azonban senki sem tud.
A Zóna eredetét, célját, rendeltetését teljes homály fedi. Aki valaha is odament sosem tért vissza, a hatóságok le is zárták a területet, hogy ne juthasson be oda senki.
Egy maréknyi ember az egyetlen, akik tudnak valamicskét erről a helyről. Ők a Sztalkerek.
Egyfajta idegenvezetők, akik pénzért elvezetik a kiváltságos kiválasztottakat a Zóna mélyébe.
De a Sztalker nem egy egyszerű idegenvezető, ő a Zóna egyetlen ismerője, tudja mit találhat ott, aki önként odamegy és a szívében ott ég a vágy.
A lehetőségek végtelenek, leselkedhet a látogatóra a halál, meglelheti a válaszokat kérdéseire, vagy akár boldogságot és nyugalmat is találhat a kitartó kereső.
A Sztalker tudja merre kell menni, ismeri az útvonalakat, de ez a rejtélyes hely, akinek kegyelt hittérítője lett ez a férfi, kegyetlen szerető. A Sztalker több alkalommal volt börtönben, a lánya nyomorék, az elméje lázban ég. A titkok ismeretéért, mindig magas árat kell fizetni. Sosem volt ez másként.

Jelen történetünkben a Sztalker két férfit vezet a Zónába: A Professzort és az Írót.
A filmben egyébként nincsenek nevek, csak megnevezések, ezzel is hangsúlyozva, hogy a csupasz személyiség a lényeg és nem a címkével (névvel) ellátott.
A kordonon átjutva, őrjáratokat kerülgetve, kicselezve a katonákat bejutnak a tiltott területre, ahonnan a Sztalker vezetésével haladnak tovább. Ám itt akad egy érdekesség. A vezetőktől azt szoktuk meg, hogy az megy előre. Ebben az esetben a Zóna idegenvezetője csupán az utat mutatja meg, de a látogatóknak azon már maguknak kell végig menniük. Útjuk során többnyire beszélgetnek, és a társalgások a lényege ennek a filmnek, hiszen a megjelenítés olyan mértékben a helyszínek bemutatására szorítkozik, hogy a párbeszédek, a megállapítások, a mesék kerülnek a középpontba.
Az a lényeg, amit mondanak, a látnivaló, a hangok csupán a támogató hátteret nyújtják, a hangulat elmélyítését szolgálják. A film zenéi egyébként páratlanul jók, nagyon illenek a képi hatásokhoz.

A Zóna maga egy elvadult vadon, fák, bokrok, tisztások váltogatják egymást az elhagyatott és lepusztult épületekkel, autó roncsokkal, a természet és a modernitás bizarr egyvelegévé téve a helyet.
A Sztalker folyamatosan hangsúlyozza, hogy a Zóna nagyon veszélyes és folyamatosan változik, az ember nem fordulhat benne vissza, mert nem tudhatja, hogy hová lyukad ki – csak az biztos, hogy nem oda, ahonnan indult. Ám ezek a veszélyek nem mutatkoznak meg. Csupán beszélnek róluk, miközben elkerülik a veszélyesnek tartott helyeket, beszélgetnek, (az írás központi téma) vitatkoznak és eközben a néző egyre többet tud meg a rettegett és titokzatos helyről, a Zónáról és a három fő szereplőről. Megismerhetjük egy kicsit a hátterüket, a személyiségüket. Végül fény derül a zarándoklatuk céljára, mely egy felfoghatatlan, érthetetlen, rejtelmes hely, egy szoba, melybe belépve az ember megtalálhatja a boldogságot.
De végül egyik karakter sem lép be abba a szobába. Egyik férfiben sincs meg már a vágy, nélkülöznek mindennemű motivációt, mely miatt a Sztalker ágynak esik, láza elhatalmasodik rajta.
Eddigre a néző is megvilágosodik, ki is a Sztalker valójában.
Egy szellemi vezető, egy ember, akinek betekintést engedtek valami hatalmasba, valami emelkedettbe, valamibe, amit az emberek már elfeledtek, de mégis mindenki keresi.
Zárásként felcsendül Beethoven Örömódája és láthatjuk, ahogy a Sztalker béna kislánya csupán a gondolatai erejével elmozdítja a poharat az asztalon. Az erkölcsi győzelem…

Nem könnyű film a Stalker, mi több kifejezetten nehézkes, nem is túlságosan mozgalmas, akár még unalmasnak is nevezhetjük.
Nem is ajánlanám azoknak, akik nem szeretnek hosszasabban elgondolkodni egy filmen, mélyben belemenni, ha nem értik az adott alkotást. Aki nem szeret, vagy nem akar egy film mögé nézni, az inkább hagyja ki ezt a sci-fi klasszikust.
A látványra én nem panaszkodok, hiszen remek helyszíneken játszódik a történet, páratlanul találták meg a jelenetekhez illő forgatási pontokat. A film részben fekete – fehér, részben színes (okkal), de amikor színesben látjuk a képet, a színek ott sem dominálnak. Kevés van belőlük és azok is inkább fakók és élettelenek.
Tarkovsky, mivel túl sok pénz nem állt rendelkezésére, illetve 1979-ben még nem igazán volt lehetőség annyi energiát fektetni a látványba, mint manapság, ezért egyszerűen mutatja meg nekünk a témát.
Inkább a mondanivalóra helyezi a hangsúlyt, a képi hatások, a helyszínek is inkább metaforikus jelleget kapnak, jelentéstartalom társul hozzájuk. Megerősítve ezzel a tényt, hogy ez elsősorban egy lelki, szellemi utazás az ember rejtelmes mélyére. Így a Zóna rendeltetése sem titok tovább.