Supernatural 8x05 - Blood Brother

Az előző heti gyalázatot hátrahagyva teljesen új irányba haladtunk tovább a történetben. Dean purgatóriumból szökött cimborájáról tudhattunk meg néhány dolgot. Eközben nem túl érdekes visszaemlékezések követték egymást mindkét testvér elmúlt egy évéből.

A mostani rész sem volt a sorozat legjobbja, de hangulatban és mondanivalóban jóval közelebb járt, mint a legutóbbi. Plusz tegyük hozzá, hogy fontos láncszemnek tekinthető a későbbiekre nézve. Ott van például Benjamin, a vámpír, akit Dean juttatott ki a purgatóriumból. Érdekes karakternek tűnt kezdetben tele misztikummal és potenciállal. Ezek a jelzők kicsit megkoptak az idővel és persze ezzel a résszel. Kétségtelen, hogy a férfi jól beleillik a sztori világába, de valahogy mégsem áll hozzám közel a karaktere. Pláne, hogy ha az elmúlt évek mellékszereplőit nézzük (Bobby, Castiel, Lucifer), akkor Benny elég kispályásnak mondható kisugárzásban.

Szépen levezették nekünk, hogy a fent említett vámpír miért akar mindenáron bosszút állni saját fajtáján. Volt ki nem hagyható átváltoztatott barátnős agymenés, bosszúvágy, vér és győzelem. Kissé közelebb hozták a figurát a nézőhöz a sok pozitív tulajdonság kiemelésével.

Aztán ott van Sam és Dean még mindig feszült viszonya. Az idősebbik testvér simán lelép a munka kellős közepén, hogy Bennyt megvédhesse. Sam eközben túl sok hasznosat nem csinál, leginkább elmereng az elmúlt év történésein. Azt hiszem nem ezek a jelenetek lesznek a kedvenceim. Igazából nem is nagyon tudom, hogy mi az értelmük. Két vérengzős vámpírgyilkosság közé kell valami szerelmi hülyeség?

Dean flashbackjei már jóval közelebb álltak a sorozat mondanivalójához. Még Misha Collins, vagyis Castiel is szóhoz jutott egy kicsit. A purgatóriumban töltött idő bemutatása sokkal jobban tetszett, mint a Sam-féle nyáladzás.

A zárás újabb testvéri konfliktust vetített előre, amit már alig várok. Kár, hogy ezen kívül nem sok újdonságot tud felmutatni a széria mostanság.

Összességében egy elfogadható rész volt, főleg a múltheti tükrében. Fontos dolgok kerültek bemutatásra, emellett megismerhettük egy újnak számító karaktert is.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről