Raising Hope 1x01 - Pilot

 

Az idén szeptemberben induló tévés szezonból nagyon sok mindent kinéztem magamnak. Természetesen a legtöbbje folytatás, de akadtak új, bepróbálásra szánt szériák is. Ezekből egyik kiemelkedő volt a Raising Hope, mely azonnal felkeltette az érdeklődésem. Egyrészt Garrett Dillahunt miatt is kötelezően bepróbálható széria lett, másfelől pedig rendkívül tetszett az alapötlet, s a mellé kapott előzezes is. És igen! Beváltotta a hozzáfűzött reményeket. És persze jó hír, hogy a folyamatosan eső nézettség ellenére a sorozat megkapta a második évados berendelést, így jövőre is nyomon követhetjük a Chance familía hétköznapjait. (A sorozatot egyébként a hazai HBO is műsorára tűzte Nevelésből elégséges címmel.)

Tovább...

A történet középpontjában egy két gyermekes lepukkant család áll. Amolyan proliféle, ha lehet így fogalmazni. Apuka és Anyuka teljesen nemtörődöm, hisz ők a maguk módján defektesek. Egy nap egyik fiukat elküldik bevásárolni. Azonban az nem ér el a boltig, hisz egy menekülő lányt ment meg, akit még aznap éjjel megkettyint. Persze másnap kiderül, hogy a nő egy bűnöző, akit anyuci jól fejbe csap egy TV-vel! Ezután ugrunk pár hónapot, s főhősünk megtudja, hogy gyereke lesz. Mivel az anya börtönben van, ezért rá hárul a feladat, hogy a csöppséget gondozásba vegye. Ami azért nem olyan könnyű feladat, ugyanis a családban épp ő az aki a legalkalmasabb a csöppség gondozására. Megtekintés után azonnal kategorizáltam a sorozatot, melyet közzé is tettem twitteren. Szóval nálam megszületett a “gusztustalan parasztsorozat” fogalma, amit jelen pillanat a Raising Hope testesít meg. Nem hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hanem magasan túl is szárnyalta azokat. Persze még sehol nincs egy The Big Bang Theory-hoz, vagy egy Modern Family-hez, de kezdetnek nem rossz, sőt! Akinek tetszett a My Name Is Earl, az biztos vevő lesz a sorozatra.

Raising Hope a várakozással ellentétben magasan túlszárnyalta az elvárásaimat, habár jómagam nem rajongók túlságosan az effajta humorért, de mégis sikerült eltalálni a tökéletes irányvonalat, amiből a sorozat felépül. 
A széria természetesen az újdonsült gyermek köré összpontosul, s általában ezek a szituációk adják a legtöbb poént. Az, hogy ezek hogyan jöhetnek le a gyermeket nevelők számára nem tudom, hisz jómagam még nem rendelkezek önálló csemetével. Feltehetően pont emiatt is jól szórakoztam nem csak a bevezető epizódon, hanem a későbbi részeken is. Hisz rendkívül jól sikerült felépíteni már az első részt is. Elég említeni egy teljesen trehány családot, valamint egy általában melltartó nélkül futkosó nagymamát... 

 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről