Válasz a hozzászólásra

Gyilkos Médium (Red Lights)

Sigourney Weaver, Robert De Niro, Cillian Murphy? Nekem ennyi elég is volt. Ugyan De Niro már nem tündököl úgy, mint régen, de azért még ki-kitesz magáért. Murphy-nek sem ez a legjobb alakítása, vagy a legjobb filmje, de azért ez egy korrekt kis mozi, ami misztikus hangulatával el tudja foglalni az embert.
Láttam már jobbat, nem is egyet, de nem bántam meg, hogy végignéztem.

Rodrigo Cortés legutóbb az Élve eltemetve című filmet rendezte, ami megosztotta az embereket.
Egyesek szerint jó kis kamaradarab volt, mások szerint még ilyen szart nem láttak az életben.
Valahol ugyanebben a tartományban mozog a Gyilkos médium is. Egyáltalán nem bír világmegváltó történettel, a megvalósítás terén sem nyújt kiemelkedőt, a színészek sem parádéznak, a fentebb említett misztikum homálya sem túl sűrű, és sajnos a megszokott módon csattanós befejezés is kiszámítható. Az alapvetésből remek kis thrillert lehetett volna forgatni, ügyesen adagolt horror elemekkel pedig igazán eredményes produkció válhatott volna belőle. Így viszont némi ürességet érez a néző, mivel nem sikerült teljesen kitölteni. A nem egész másfél órás sztori egy kicsit a levegőben lóg, akadnak üresjáratok.

Eszerint Weaver és Murphy egy parapszichológiával foglalkozó tudóscsapat, akik amellett, hogy ezeket a különleges és ritka jelenségeket vizsgálják, az időnként felbukkanó csalókat is igyekeznek leleplezni.
Kivizsgálják a furcsaságokat, amikről a legtöbb esetben bebizonyosodik, hogy félrevezetés, hazugság, kacsa az egész. Weaver az idősebb, tapasztaltabb mentor elkeseredetten igyekezett bebizonyítani, hogy a világ egyik legnagyobb médiuma, a vak Simon Silver (De Niro) közönséges szélhámos. Soha nem sikerült bebizonyítania az igazát és a férfi évekre eltűnt.
A világ számára misztikus parafenomént jelentő alak azonban feltűnik a múlt homályából és újra színre lép. Ezzel egy időben különös események kezdődnek meg és a két tudós a titokzatos médium nyomába ered, hogy rábizonyítsák csaló mivoltát. Ám ez ennyire nem egyszerű.

Silver veszélyes és mi van akkor, ha valóban természetfeletti hatalommal bír?
Megszorongatják, de nem tudják megfogni, mialatt az életük is veszélybe kerül. Hiába nyomoz elkeseredetten Murphy karaktere, egészen a végkifejletig kétségek között hagyják a nézőket mi is a helyzet valójában.
Csak hogy, aki látott már pár ilyen jellegű filmet, a befejezéshez közeledve, de legkésőbb a befejező színben ráébred a filmvégi csavarra, ami ezáltal nem fogja meghökkenteni.

Cortés szép számmal használt horror összetevőket, hogy hatásosabbá tegye alkotását. Ezeket elég jó érzékkel sütötte el, de ettől független maga a film elég sablonos maradt, sok mindent felvonultat, amit már másban láthattunk. Maga a koncepció remek lehetőségeket tartogatott, de azokat már nem sikerült igazán kihasználni. Valamivel több sejtelmesség, jobban megalapozott misztikus hangulat, a természetfelettiség illékony aurája sokat javíthatott volna a látnivalón, és ha még ezt az alapot időről időre megkérdőjelezték volna pár módszerrel, akkor a néző hirtelen erős kétségek közt találta volna magát, ami kifejezetten jót tett volna a sztorinak. A mozi így egy kicsit kiüresedettnek tűnik, amiben meg volt a potenciál, csak nem voltak képesek kihasználni azt. Láttam már jobbat is, de azért nem az a típus, amitől az ember kedve egy életre elmegy a filmnézéstől. Igazából Cortés kitett magáért, nekem az Élve eltemetve jobban tetszett, de azért ezért sem kell szégyenkezni. Erős közepes.

5

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről