Válasz a hozzászólásra

The Walking Dead 3x14 - Prey

Az utóbbi hetekben nem teljesít valami fényesen a sorozat, mindig a sztori egy kis szeletére összpontosítunk és akik nem szeretik az adott szereplőket, azoknak nem is fog tetszeni a rész. Talán túl sok lenne a 16 epizódos évad? Vagyok én annyira naiv, hogy azt gondoljam, hogy azok az emberek, akiket ezért fizetnek meg tudnak írni korrektül 16 részt is. A finálé lassan a nyakunkon van, remélhetőleg nem okoznak csalódást az alkotók.

Ezúttal Woodbury legénysége került középpontba, kiemelve Andreat és a Kormányzót.

Jóval mozgalmasabb volt ez az epizód, mint a múltkori, de a kulcsfontosságú szereplők hiányában maradt valami üresség az emberben. Olyan „megnéztem-végelett-semmiextra” érzése kerített hatalmába. Andrea nem túl sok ember kedvence, a maradék 80% pedig kifejezetten utálja szegényt. Köré építeni egy teljes epizódot amikor már az évadzáróra kellene készülni, hát...

A Kormányzó viszont nagyon nagy fazon, ami most kevéssé jött át. Ő is csak ment, tette a dolgát egy igazi megszállott vadbarom módjára. Michonne iránti gyűlölete teljesen felemészti a férfit, még az imádott városkáját is hajlandó lenne felrobbantani, ha cserébe megkaphatná (zombi)lánya gyilkosát.

Számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy Andreat nem fogja kinyírni a Kormányzó. Sokkal értékesebb ő most még élve, pontosan azért, mert ezer szállal kötődik Michonne-hoz, ami bármikor jól jöhet.

Kaptunk még egy adag Tyreese és Milton ráébredést, már ami a Kormányzó valódi énjét illeti. Ty jó ember, ez tisztán látszik. Valószínűleg egy adódó alkalommal térfelet fog cserélni és segít a börtönlakóknak. Milton viszont lesz elég tökös meglépni egy ilyen döntést? Szerintem nem, vagy ha igen, akkor is gyorsan búcsút kell vennünk tőle.

A nagy talány, hogy vajon ki égethette porrá a kóricálókkal teli vermet és utánfutót? Elsőre Miltonra tippelnék, de az se lepne meg, ha a Kormányzó tette volna.

Összességében egy Andrea és Woodbury központú részt láthattunk, amely túl sok váratlant nem hozott.

6

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről