The Walking Dead 3x15 - This Sorrowful Life

Már csak egyetlen epizód van hátra az évadból, amelyről így a vége felé elmondható, hogy felemás képet mutat. A remek kezdés után visszavettek a tempóból és egymást követték gyengébbnél gyengébb részek. Azt gondolom, hogy a probléma abból fakad, hogy nem mutattak nekünk semmi újat a zombis világból. Kellett volna valami misztikum, valami kapaszkodó, valami talány, vagy bármi ilyesmi, mert így csak két tábor konfliktusát tapasztalhatjuk meg zombis környezetben. A mostani rész egy picit kilóg a sorból, pontosabban a vége miatt vált jobb darabbá, mint az előzőek.

A készítők nagyon okosak és több legyet ütöttek egy csapásra. Adtak nekünk drámát és adtak okot a Kormányzónak, hogy a fináléban lerohanja a börtönt.

Ezúttal a csapaton belüli viszályok mozgatták a szálakat, voltaképpen Rick miatt, aki komolyan eltöprengett, hogy átadja Michonne-t a Kormányzónak a béke kieszközöléséért cserébe. Nagyon érdekes és jó húzásnak tartom, hogy a manipulációban annyira remek negatív hős még a főszereplőnket is képes volt meggyőzni a saját hazugságáról. Ebből is látszik, hogy a Kormányzó Rick felett áll bizonyos tekintetben.

Merle előre tudta, hogy Rick visszatáncol, ezért a saját kezébe vette az irányítást és kényszerítette Michonne-t, hogy vele tartson. Indultak a déli megbeszélésre a Kormányzóhoz.

A másik fronton egy nagyon egyszerű, de mégis megható lánykérést láthattunk, amit Glenn prezentált elénk. A tanulság az, hogy jegygyűrűt szerezni még ilyen környezetben is pofon egyszerű.

Az epizód vége hozta meg igazán az ember kedvét. Merle elengedte a színes bőrű kardvívót és egymaga próbálta lelőni a Kormányzót és összes emberét. Nem jött össze neki, a Governor végzett is vele. Daryl megérkezése és reakciója minden várakozást felülmúlt. Kiváló színészi alakítást láthattunk, valódi testvéri drámát.

A szép az egészben az, hogy ez egyértelmű hadüzenettel ért fel. Voltaképpen Rick bandája lőtt először, így egész nyugodtan vonulhat hadba a Kormányzó a börtön ellen. Kíváncsi vagyok a nagy fináléra. Van egy olyan érzésem, hogy kevésbé lesz emlékezetes, mint az megannyi rajongó várja.

Összességében egy jobb részt láthattunk, mint az elmúlt hetekben, ezért mindenképpen jár a dicséret. A vége miatt azt mondom, hogy finálé felvezetésnek is elment. Dary remek volt benne.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről