Supernatural 7x05 - Shut Up, Dr. Phil

Megint egy irtó gyenge rész került terítékre, ami nemhogy elvarázsolni sem tudott, de kifejezetten unalmasnak találtam. Pedig a boszorkányság került középpontba. Azt hiszem a két vendégszereplőn kívül semmi pozitívat nem tudok mondani.

James Marsters és Charisma Carpenter alakították a két gonoszt, akik egy egész várost terrorizáltak, miközben egymásra voltak mérgesek.

Egy átlagon aluli random epizódot láttunk random történettel, kevés mondanivalóval. Talán egy-két jó beszólás elcsattant, de ezen kívül egy végtelenül unalmas sztorit kellett végigkínlódnunk. Kár, hogy elmegy az évad jelentős része az ilyen kevésbé összeszedett részekre. Az eddigi évadokban a hasonló kaliberű etapok legalább viccesek voltak. Szeretem amikor komolytalanra veszi a figurát a sorozat. Most sajnos ennek a közelében sem voltunk.

Nem is éreztem azt a különleges Supernatural atmoszférát. Egy felületes és bugyuta történetet raktak össze nekünk, ami a következőről szólt. Adott egy férj és egy feleség. A városkában ahol laknak, különös, megmagyarázhatatlan halálesetek követik egymást. Két főhősünk fel is figyel a történtekre. A szálak az imént említett párocskához vezetnek, akik nem mellesleg boszorkányok és már több száz éve húzzák egymás mellett. A turbékoló galambok válni készülnek, mivel a férfi kavart az egyik áldozattal. Persze a szőke cicababa ezt követően szenderült jobb létre a feleség közbenjárásának köszönhetően.

A Winchesterek végül mindent kibogoznak és mivel megölni nem sikerül a varázslásban jártas emberkéket, kibékítik őket. A fiúk nyomában lévő leviatán sem zavar túl sok vizet. A testvérek kapcsolata sem változik semmit. Sam látszólag jól van, Dean magát okolja mindenért és a szokottnál is többet iszik. Nagyjából arról esett szó egész idő alatt, amit eddig is tudtunk.

Összességében egy gyenge részt kellett végigkövetni, ami nem hozta azt a bizonyos pluszt ami miatt szeretjük a sorozatot.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről