Supernatural 7x04 - Defending Your Life

Az biztos, hogy nem a mostani rész fogja megváltani a világot, de nekem mérföldekkel jobban tetszett, mint a múltheti szenvedés. Voltaképpen a régi idők Odaátját idézte számomra, amikor még minden vadászat egyedi volt, nem kapcsolódtunk semmilyen nagyobb célhoz, csak élveztük a horrort. Ez utóbbi alig volt jelen, inkább a testvérek lelki világa került középpontba.

Sejteni lehetett, hogy Dean előző részben meghozott döntése szerepet fog még játszani a közeljövőben. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Mint tudjuk, az idősebbik Winchester megölte Amy-t, pedig Sam kifejezett kérése volt, hogy a gyilkos nőnek ne essen baja.

Hőseink belecsöppentek egy furcsa eset kellős közepébe. A nyomozgatások és kikérdezések után kiderült, hogy valaki vagy valami igazságot próbál tenni olyan személyek felett, akik szívében bűntudat lapul. Ha szándékosan vagy véletlenül megöltél valakit a múltban, letöltötted a büntetésed, akkor sem kegyelmeznek. Az életeddel kell felelned.

Deant nem nagyon hozta lázba az ügy, szerinte mindenki megérdemli, amit kap. Sam ennél sokkal engedékenyebbnek bizonyult, ő mindenképpen végére akart járni a furcsa eseményeknek.

Dean is meggondolta magát, amikor a lelkében lapuló megannyi bűntudat miatt a vádlottak padjára került. Ekkora már kiderült, hogy egy elég magas rangú személy mozgatja a szálakat. Egy egyiptomi isten, Ozirisz.

Ekkora találkozhattunk egy régi kedves arccal. Jo szelleme visszatért a sírból, hogy beteljesítse Dean ítéletét. A férfit bűnösnek találták, az ítélet halál. A végrehajtó pedig Jo. Szerencsére a jó öreg Bobby minden bestia ellen tud mondani valami okosságot. Nem is volt olyan nehéz beszerezni egy kos szarvát, amivel egyszerűen szíven kellett szúrni az istenséget.

Végül nem derült ki az előző részben elkövetett gyilkosság, a fivérek megőrizték jó kapcsolatukat. Persze érezni lehetett a feszültséget, azt hogy Dean mennyi terhet cipel magában, miközben Sam egyre felszabadultabb. Várható, hogy ez az idill nem fog sokáig tartani.

Azon felül, hogy nem volt olyan vészes epizód, sajnálom, hogy szinte szóba sem kerültek a leviatánok, Castielről még mindig semmi hír, nem kaptuk azt az izgalmat, mit vártunk.

Összességében egy régi vágású vadászatot láthattunk, megspékelve a Winchesterek hatalmas világfájdalmával és bűntudatával.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről