Válasz a hozzászólásra

The Walking Dead 2x12 - Better Angels

Nem gyenge akciózás vezette fel a sorozat második évadának fináléját. Ezen kívül már csaj egyetlen rész maradt hátra. A finálé március 18-án lesz látható (idehaza másnap már elérhető). Annyi biztos, hogy a nyugodt farmozásnak ezennel vége.

Dale halála mindenkit megrázott. Az egyre fogyatkozó csapat alig tud teljes egységet alkotni, valaki mindig beleköp a másik levesébe. Az ellentétek kiélesednek, a hangulat pattanásig feszül. Aki látta a részt annak nem lesz nagy spoiler, hogy Shane meghal.

Kicsit következetlennek érzem ezt az egészet. Azt nem tudom, hogy írói döntés volt-e vagy Jon Benthal akarta a távozást, mégis olyan érzésem támadt mintha az utolsó utáni pillanatban született volna meg a döntés. Akik nyitott szemmel járnak a sorozatok világában azok már sejthettek valamit, mivel a színész új szerepet kapott egy pilotban, ami megnehezíti állandó státuszát a The Walking Deadben.

Valahogy ilyen heteket élünk manapság, nem egy sorozatban tűnt el egyik percről a másikra egy meghatározó karakter. Shane kifejezetten színes egyéniségnek számított, aki Rick ellenpólusa. Egy darabig még meg is lehetett érteni a férfi motivációját, sőt szimpatizálni is vele. Aztán valahogy az egész személyiség kifordult magából és inkább egy tényleg beteg Shane köszönt vissza ránk. Sajnálatos, hogy így elkorcsosították a karaktert, mert nagyon szépen beleillett ebbe a könyörtelen világba.

A történet egész egyszerűen alakult. Dale temetését követően Rick eldöntötte, hogy életben hagyja a fiút. Az egyszer már kudarcba fulladt manővert hajtják végre, nevezetesen elviszik messzire és elengedik. A különbség most annyi, hogy Shane helyett Daryl tart a vezetővel. Igen ám, de Shane-nek más tervei voltak. Eszébe se jutott elengedni a fiút, inkább elvitte sétálni az erdőbe, ahol kitörte a nyakát. Ezt követően szökésnek álcázta mindezt azért, hogy Rick és Ő kettesben maradjanak a semmi közepén, ahol végezni akart főhősünkkel.

A dulakodásban mégis Shane húzta a rövidebbet és távozott a másvilágra. Ráadásul zombiként vissza is tért néhány röpke másodpercre, amit nem igazán értettem. Én maradtam le valamiről? Shane mikor fertőződött meg? Vagy egyszerűen ha valaki meghalt az automatikusan vissza is tér?

A finálé tisztázta előttünk, hogy a farm ahol élünknek ezennel vége. A fegyverek hangjára számtalan járkáló tekintete fordult a farm irányába. Reszkessetek farmerek!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről