The Walking Dead 3x11 - I Ain't a Judas

A The Walking Deaddel egyetlen baj van csak. Azt érzi az ember, hogy egy-egy rész mindössze 10 perces. Utoljára a LOST szórakoztatott ennyire, ott éreztem hasonlót. Ha jól érzi magát a néző, akkor valósággal repül az idő. A mostani epizód is remek lett, mindenki odatette magát és a történet is haladt tovább. Kezd körvonalazódni, hogy milyen irányba is haladunk. Biztos vagyok benne, hogy a finálé környéke kegyetlen lesz. A feltételek maximálisan adottak hozzá.

A központi szereplő az idiótábbnál idiótább döntéseket hozó Andrea lett. A nézők közül egyre kevesebben szimpatizálnak a szőke lánnyal, azt hiszem nem kell ecsetelnem miért.

Az előző epizód végi durvulás utóhatását nem mutatták meg nekünk, ugrottunk egy kicsit az időben, Merle, Rick és Daryl a börtön falai között találták magukat és éppen átbeszélték a helyzetet. Érdekes húzás, mert nem szoktak a készítők kihagyni egy aprítást sem.

A két tábor igyekszik felkészülni az egymás ellen vívandó háborúra. Mindenki a saját igazát hajtogatja, kompromisszumra egyik fél sem hajlandó. Ebből a szempontból vajmi kevés különbség van Rick és a kormányzó között. Mindkettő meg akarja ölni a másikat. Tetszik ez a fajta árnyalása a jellemeknek.

Az is kifejezetten tetszett, hogy Rick sem tévedhetetlen. Gondolok itt Tyreese-ék menekülésére, akiket a Kormányzó fogadott manipulatív keblei közé. A seriff egyértelműen rossz döntést hozott, amikor elzavarta őket, hiszen hőseink tábora gyengült, nem mellesleg olyan információkat fognak szolgáltatni a Kormányzónak, amik akár végzetesnek bizonyulhatnak. Gondoljunk csak az általuk felderített hátsó bejáratra.

Andrea újra együtt töltött némi időt régi barátaival. Szegény lány még mindig nem túl eszes, nem látja át az egész helyzetet. Lehet őt szapulni ezért, de ebben az elkeseredett világban ő csak azt látja, amit látni akar. Plusz abban igaza is van, hogy Woodburry lakosságának döntő többsége nem hidegvérű gyilkos.

Számomra a legmeghatározóbb az epizód vége lett. A keserédes ének, a sötétbe burkolózó börtön, a hideg várakozás mind mind fokozták a hangulatot. Ez apróság, de egy ilyen 40 perc után bátran felülhet a néző és azt mondhatja, hogy ez igen!

Összességében ismét egy színvonalas és mozgalmas részt láthattunk, minden a helyén volt és a végén megkaptuk az a pici pluszt, ami sokat képes lendíteni.

8

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről