Én nem tudom, de a mostani vígjátékokból már minden kiveszett, amik egykor szórakoztató volt. Egykor Nielsen, vagy a Folytassa sorozat is el-elsütött altesti poénokat, de nem mentek olyan mélyre, hogy már csak a gusztustalanságról legyen szó. Ma már azon megy a versengés, hogy ki tud gusztustalanabb, igénytelenebb, parasztabb lenni. Ez eleinte még „üdítő” is volt, ám egyre több ilyen jön ki a piacra és az ember már azon csodálkozik, ha egy vígjátékban nem „durrantanak” el egy fingós-szarós poént, ami már jó ideje nem poén. Az, hogy most nőket tettek meg főszereplőnek semmi újat nem hoz, minden ugyanolyan. Ugyanúgy parasztok, ugyanúgy szarnak, hánynak, kefélnek, stb.

Az egész egy sekélyes borzalom, de a legnagyobb gond, hogy hosszabb két óránál. Vagyis mindezt a szánalmas, gyermeteg ostobaságot még túl sokáig is ragozzák.
Kristen Wiiget én egy tehetséges komikusnak tartom, de amikor megláttam, hogy mit művel ebben a filmben, – végső soron az egész mozi Wiig magánszáma, rá épül minden, egyértelműen ő az alkotás centruma – helyette is elszégyelltem magam.
Annak ellenére, hogy az egész filmben szinte csak ő villant valamit.
Rajta kívül Melissa McCarthy értékelhető és egyedül Chris O’Dowd játékát nevezném jónak, szimpatikusnak, természetesnek. Wiig bűne tovább súlyosbodott, amikor némi utánajárás után kiderült, hogy a szkript megírásában is részt vett. Ergo, ennek a sok „szarságnak” egy része az ő fejéből pattant ki. Rajtuk kívül még szerepel a filmben pár kevésbé ismert angol komikus ( pölö Matt Lucas) és Maya Rudolph is, akit jó humoristának tartanak, de ezt még egyetlen filmjében sem tudta bizonyítani, ebben meg pláne nem.

Az egész hülyeség-halmaz lényege annyi, hogy Annie (Wiig) legjobb barátnője, Lilian (Rudolph) megházasodik, és arra kéri barátnőjét, hogy legyen a tanúja és szervezze meg a leánybúcsúját.
Főhősnőnk örül persze, de főleg elszontyolodik, hiszen ő sem lesz már fiatalabb és az „igazi” várat magára, magányos és az idegösszeomlás kerülgeti. Csapásként éli meg, hogy barátnője férjhez megy, mivel úgy látszik a nőknél a házasság kardinális kérdés. Nagy ügyet csinálnak belőle, aminek az lesz a vége, hogy összegyűlik hat nőszemély, mint nyoszolyólány és mindnek olyan színes a személyisége, mint egy hematóma. Nekiállnak megszervezni a leánybúcsút, étellel, itallal, eközben ruhát próbálnak, miegymás.
Egyszóval végignézhetjük az unalomig ismert, esküvőnek nevezett cirkuszt, illetve annak nem szokványos előkészületeit. Ha mindez nem lenne hátat borsóztatóan izgalmas, a figyelmes készítők megspékelték a produkciót a régi legjobb barátnő, és az új legjobb barátnő (Rose Byrne) folyamatos versengésével, egymás szívatásával és ellenségeskedésével.
Ebből fakadóan lesz itt a méltatlan mellőzöttség érzésétől kezdve, az idegösszeomláson át, a veszekedésig minden, míg el nem érünk a megszokott sablon Happy Endhez.

A film nem más, mint pár középkorú nő őrjöngése és szánalmas bohóckodása, mindez egy esküvő feszültségével átitatódva, leöntve sűrű, altesti poénokkal. Van itt minden, mi szem s szájnak hányingere. Egymásra hányás, mosdókagylóba, utcára szarás, részeges dúvadulás, tabukat nem ismerő szexdumák. Ha azt mondom, hogy cseppet sem kifinomult, akkor még finom és szűzies vagyok.
És akár felfogja az ember, akár nem, de a Golden Globe-on két jelölést is kapott a film.
Egyet Wiig teljesítményéért, egyet meg (ez kiemelem) A LEGJOBB VÍGJÁTÉK kategóriában.
Hová tették a szemüket? Valószínűleg egy másik filmet láttak. Ez egy borzalom…