A Retro Sci-fi Hétvégének (általam írt) előző két bejegyzése (Stalker, A Földre pottyant férfi) a jobb filmek közé tartoznak. A most következő a gyengébb mozik frontját erősíti, ugyanis borzasztóan gyenge.
Akadnak benne jó pillanatok, de összességében egy minden alapot nélkülöző alkotás, ami szépen össze is omlik…

Félelmetesen rossz…

Szerencsére az egész nem tart tovább, mint egyetlen óra és tizennyolc perc, de ez is bőven elég.
Ez a film is a hetvenes/nyolcvanas években elharapózó sci-fi-horror őrület eredménye és a producere a műfajon belül igen tevékeny Roger Cormac, mi több még a ma sikeres rendező, James Cameron is segédkezett a születésnél. Szerintem nem lehet túl büszke erre a tényre…

A történetről csak annyit, (mert az nem sok van neki) hogy egy válogatott emberekből álló mentőcsapat indul egy hajó segélyhívására, ami egy elég barátságtalan,idegen bolygón rekedt. Meg is érkezik az „elit egység”, akik között van egy hiperérzékeny nőszemély, de médiumszerű képességeit nem nagyon kamatoztatják a filmben. Mint oly sok minden mást sem, hiszen valami elképesztően kidolgozatlan a történet maga, illetve a karakterek háttere. Mert az van ám!
Pl. a kapitány az egyik túlélője egy borzalmas eseménynek, amivel csupán említés szintjén találkozunk a filmben. Ezek után felmerül a jogos kérdés: Minek?
Hangsúlyozzák ki, emeljék ki a történetből, legyen hatással az eseményekre, de ez „a mondom is meg nem is - megoldás” eléggé rontja az egyébként sem magas színvonalat.
Rendben megérkeznek a bolygóra, amin már elsőre látszik, hogy nem embernek találták ki és természetesen az expedíció során egyetlen túlélőt sem találnak. Csak az válik bizonyossá, hogy nincsenek egyedül! Valaki, vagy valami van még a terepen és nem welcome drinkkel és sütivel várja őket.
A – kidolgozatlan – háttérben pedig ott áll egy különös ember, akinek vörös fény övezi a fejét, és akit csak Mesternek hívnak. Az ő személye a film végére válik érdekessé és ez a karakter az, aki reprezentálja, hogy bizony-bizony, maga az alap story egy remek ötlet, amiben sok volt a potenciál, de a készítők túl nagyvonalúan álltak a filmrendezéshez.

Ahogy az lenni szokott a titokzatos ellenség sem tétlenkedik, és unszimpatikus szereplőink elkezdenek hullani, mint a legyek. A kedvencem az volt, amikor az egyik nőre rárontott egy jószág és (természetesen!) először a ruháját ette le róla!
A kötelező meztelen nőn is túlestünk.
A könnyeimet törölgettem…
Bár az egész film alatt talán háromszor megszólaló, nagydarab, komor férfi sem volt semmi, aki két kristályból készült dobócsillagnak is nevezhető készséggel bohóckodott. Meg is viselte az elvesztésük eléggé … na, hiába olyan ez a kor, amikor az embert a tulajdona határozza meg! :D

A végső kérdés azonban nem tisztázódik csak a mozi végére:
Mi történik a szereplőkkel? Mi történt mielőtt megérkeztek? Ki a Mester valójában és mi köze az itteni eseményekhez? Ez csak valami bizarr játék? Talán az emberiség sorsa múlik rajtuk? Esetleg idegen lények fenyegetnek? Az egész csak illúzió és csak az elméjük űz velük csúf tréfát?

Az alig valamivel több, mint egy óra alatt az összes labdát feldobják.
A film rossz, a történet levegős, nincs benne kohézió, a kidolgozatlan részeknek hála semmi nem tartja össze. A színészek/színésznők alakításai kritikán aluliak, még a Freddy-sorozatból jól ismert Robert Englund is alul marad. Az effektelések, hát igen, talán az egyetlen dolog, amiért nem készítők a hibásak, hiszen akkoriban ez volt a csúcs, vagy legalább is majdnem. De a díszletek még ma is megállják a helyüket, ha a maszkmesteri munka nem is. Bár arra sem lehet komoly panasz.
81-ben ennyit tudtak nyújtani, ez adja meg az ilyen filmeknek azt a kellemes patináját, azt a különös pikantériát, mint amikor belépünk egy öreg házba és érezzük a por, az idő illatát.
Hogy azért a rosszban is legyen valami még rosszabb, nem csak a látnivalóról, hanem a hallgatnivalóról is gondoskodtak, ami a megszokott MIDI zenékben merül ki. Ez nem is lenne gond, ha nem volna olyan borzalmasan idegesítő. De a filmben hallható szinte összes hang borzalmas, és a lézerpuskák hangja… hát könyörgöm!
Mindennel együtt az alkotás eléggé összecsapott, gyenge és kidolgozatlan. A B-kategóriát gyarapítja, ami akkor nyújt élvezetet, ha szeretjük az ilyesmit, egyébként az élvezhetetlenséget súrolja.