Válasz a hozzászólásra

Fringe 4x05 - Novation

A hosszúra nyúlt szünet után visszatért a képernyőre a Fringe is. Az előző részek azt súgták, hogy valami megmozdul a sorozat körül és talán a régi atmoszféra is visszaköszön. Az út azonban még rögös és egyáltalán nem biztos, hogy ez a reboot jót fog tenni a szériának. De legalább kaptunk egy korrekt részt, ahol Peter volt a középpontban.

Még nem tudni, hogy az idő kereke miért változott meg, mi az oka annak, hogy senki sem emlékszik az ifjabbik Bishopra. Peter köszöni szépen jól van, az ő számára azonban minden megváltozott. Valamicskét azért kezd kapiskálni a történtekből, de egyedül képtelen helyrehozni a dolgokat. Walter sem a régi, egyszerűen képtelen feldolgozni a helyzetet. A tudomány áldásos palástja mögé bújik, elhiteti magával, hogy ha ez az ember genetikailag bizonyíthatóan a fia is, máshonnan származik és nem kell törődnie vele.

A többiek is hasonlóan látják a helyzetet, Peter számukra egy idegen, aki rengeteget tud a titkosított aktákról. Még mindig nem tudni biztosan, hogy valóban az idő manipulálódott vagy Peti egyszerűen egy másik dimenzióba lépett át? Vajon lesz-e még minden úgy, mint azelőtt? Én örülnék neki, ha megtörténne.

Még a Peterrel történteken is túlmutat egy régi-új főszál, ahol az alakváltók új generációja játssza a főszerepet. Sejthető módon ők még mindig a másik oldal kémei, akik ezúttal tényleg terveznek valamit nagyot. Azt, hogy pontosan kinek dolgoznak még nem lehet tudni.

Ami ismét valamelyest eladhatóvá varázsolta az epizódot az Bishop doki. A kivételes színészi képességekkel megáldott John Noble ismét hozta a tőle megszokott karaktert. Leginkább azoknál a jeleneteknél bontakozott ki, amikor egyedül játszott és közben elvesztett kisfiára gondolt. Ezek fokozták a drámát, visszaadva valamit az öreg által átélt érzelmekből.

Ettől függetlenül semmi érdemleges nem történt, elég felületes volt minden. Peter visszatérésének örülök, most az íróknál a labda, hogy miként csempészik vissza az izgalmat a sorozatba.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről