Válasz a hozzászólásra

Fringe 3x16 - Os

Az előző rész gyengélkedése után felüdülés, hogy egy jóval színvonalasabbal leptek meg minket az alkotók. Mondhatni klasszikus Fringe epizód, amelyben néhol elrejtettek egy-két morzsát a főszál elkövetkező eseményeiről. Főleg a záró képsorokra gondolok, amik biztos kiverik egy-két embernél a biztosítékot.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen akadt itt sztorizgatás bőven.

Pozitívum, hogy visszább vettek a Peti-Oli ömlengésből és végre nem ők ketten voltak a középpontban. Szerelmi fronton most béke honol, de tudjuk jól, hogy ez maximum addig marad így, ameddig ki nem derül, hogy Ál-Olivia terhes.

Maga az aktuális eset egész érdekes volt, ötletesen mutatták be nekünk a problémát és hagytak elég időt a kibontakozásra.

Egy-két nevesebb vendégszereplő is felbukkant. A kezdés után közvetlenül a Lost sztárja, Jorge Garcia aratott osztatlan sikert, aki a Massive Dynamic egyik alkalmazottját (terebélyesítette) személyesítette meg, akivel Walter vígan drogozgatott.

Ennél több szerepet kapott Alan Ruck, akit nem kevés filmben és sorozatban láthattunk, nekem mégis a nyáron bebukott Persons Unknown-ból maradt ismerős. Ő lett végül a nap bűnözője, aki rossz dolgokat tett jó szándékból.

A sztori szerint a dokit alakító Ruck elegyített két igen ritka és sűrű vegyületet, amelyből valamilyen különös oknál fogva a levegőnél is könnyebb vegyület keletkezett. Ha már ilyen szerencsés véletlen folytán sikerült a fizika törvényeivel szembeszállni, a férfi eltökélte, hogy kerekesszékes embereket fog meggyógyítani. A szert beadva nekik, a páciensek szó szerint repkedtek a boldogságtól. Sajnos a későbbi mellékhatások halálos kimenetelűek lettek. A tudós azonban nem állt le, mivel így akart tolókocsis fiának segíteni.

Eközben a többi fronton is zajlottak az események. Walter eltökélte, hogy visszahozza William Bell-t az élők sorába egy bizonyos Lélek mágnes nevű kísérlet segítségével. A dolog érdekes módon sült el, erre később még visszatérek.

Közben Peter is aktívan tevékenykedett, keményen maszekolni kezdett a meggyilkolt alakváltók memória egységével. Kutatása még ugyan kezdeti stádiumban jár, de legalább Olivia-t is beavatta az ő kis titkába.

Ekkor következett az a bizonyos záró jelenet, amikor is William Bell lelke Olivia testében landolt átvéve az uralmat a nő felett. Mondhatjuk, hogy Peter eléggé ledöbbent a látottakon, ahogy sok millió néző is, akik nem tudom hogy fogadják ezt a fordulatot.

Összességében egy erős közepes rész, amely az egy hetes szünet és a legutóbbi gyengélkedés miatt kicsit felértékelődik.

 

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről