Dexter 5x12 - The Big One (évadzáró)

Véget ért a Dexter ötödik szezonja. A tizenkettedik rész feltette a pontot az i-re, lezárta a történetet és új irányt mutatott a következő évadra. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy bizony lesz hatodik szezon a megunhatatlan Dexter kalandjaiból. Itt az ideje, hogy értékeljük a finálét és az eddig látottakat.

Tovább...

Kicsit vegyes érzéseink lehetnek az évadzáróval és az egész szezonnal kapcsolatban. Nem indult annyira fényesen a történet, kezdetben azt se nagyon tudhattuk, hogy merre tart minden. Aztán szépen lassan minden értelmet nyert és beindultak az események. Nagyjából félidőnél már kifejezetten jól szórakozhattunk, de végig volt egy olyan érzésem, hogy a készítők sem tudják mit akarnak egy-két szereplővel.

Ha pedig átgondoljuk, hogy ebből az egészből milyen végkifejletet kaphatunk, akkor szinte elégedettek lehetünk a látottakkal. De azért vannak dolgok, amikkel egyszerűen nem tudok kibékülni. Például ha belegondolunk mi értelme volt a szezonnak, mit menthetünk át a következőre, akkor be kell látnunk, hogy szinte semmit.

A végkifejlet ismét úgy alakult, hogy Dexter győzött, de nem kapta meg a lányt, minden maradt a régiben. Jól van ez így, de valahogy ennél többre vágyok. Valahogy nem tudok elképzelni más finálét az egész sorozatnak, mint Dexter-t villamosszékben. Egész biztos vagyok benne, hogy egy igazán ütős záró évad nagyon sokat dobna a szérián. Vagy legalábbis valahogy kiszakadni a megszokott környezetből.

Tapasztalhattuk azt is, hogy a készítők nem nagyon találják a mellékszereplők helyét. Debráékat ide-oda pakolták, de lényeges kapcsolatuk csak akkor lett a főszállal, amikor nyomozni kezdtek a hordós lányok ügyében, de az már nagyon a végén volt. Ezidáig az írók teljesen különálló konfliktusokat adtak nekik, amik teljesen elvonták a figyelmet Dexter történetéről és némileg rontotta is az összképet. Amikor a szálak összeértek, onnantól már minden a helyére került.

Az évadzáró egy nagyon enyhe csalódásként számolható el, nem kaptam meg azokat az ígéreteket, amelyeket az évad közben elénk tártak. Vegyül Liddy megfigyelését és Dexter potenciális lebuktatását. Ebből nem lett semmi, sőt túlontúl könnyen lerendezték a dolgot. Ahogy Quinn gyanakvását is olyannyira elmaszatolták, hogy a férfi szinte felnéz Dexterre.

Tetszett a finálé lendülete és izgalma, nem lehettünk biztosak abban, hogy ki éli túl és ki nem. Csak sajnos a zárás nem hozott semmi extrát, inkább nyomtunk egy reset gombot és minden visszaállt a gyári beállításokra.

Nagyon szeretem a sorozatot, de egész biztos nem lehet teljesen ugyanarra a koncepcióra építeni 6 teljes évadot. A nézőnek ennél több kell, mert belefásul és lassacskán elfordul imádott kedvencétől. Nagyon szeretnék végre egy igazán ütős évadot, ahol nem megy minden simán és nem zárnak le mindent a 12. részben.

Összességében egy elég jól megkomponál évadot láthattuk, jobb és rosszabb pillanatokkal egyaránt. Egy sokkal nagyobb súlyú évadzáróval egészen más véleményen lennék, így azt kell mondjam, hogy a 4. évad lényegesen jobb volt.

Szeretném minden néző nevében megköszönni a kitűnő minőségű és gyorsan elkészített magyar fordításokat Qmy-nek.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről