Dexter 8x10 - Goodbye Miami

Megkezdődött a visszaszámlálás. Ezen kívül már csak mindössze két epizód maradt hátra a záróévadból. A cselekményben már nincs semmi meglepő, tudunk mindent. Most már csak az a kérdés, hogy a készítők milyen sorsot szánnak hősünknek és közeli hozzátartozóinak? A mostani rész kavart egy picit az állóvízen, de akkorát azért nem dobbantott, hogy az egész szezont másképp lássa az ember. Ne szépítsük, ez az egész minden, amit letolnak a torkunkon pocsék és méltatlan ehhez a sorozathoz.

Érdekes látni, hogy a fő irányvonal mennyire pörög, a többi szálat pedig igyekeznek szépen, lágyan lezárni az írók.

Kezdjük mindjárt Debra is Quinn nyomozókkal, akik újra összejöttek. A szokásos következetlenség itt is szépen visszaköszönt. Tipikusan egy szükségmegoldás ez a románc, mivel azt érezteti a nézővel, hogy Deb Joeyval lesz a legnagyobb biztonságban. Bár tényleg cukik ők ketten, de semmi előzménye nem volt annak, hogy újra összejöttek. Jó, igaz Quinn végig ezt akarta.

A másik oldal szerintem még jobban megosztja a rajongókat. Dexter inkább egy szinte tök ismeretlen idiótát hajkurász ahelyett, hogy biztonságban tudná a családját? Hol ebben a következetesség?

Oliver Saxon, mint végső nagy ellenfél egyáltalán nem méltó. Bár tény, hogy a színész remekül hozza a figurát. Azt hiszem az anya-fiú jelenetek hozták színészileg azt a minőséget, amit várna az ember. Tényleg príma volt. De sajnos a férfi nem lett eléggé kidolgozva és bemutatva ahhoz, hogy ő lehessen mindenki közül a legjobb Dexter-ellenség. Talán, ha az évad első fele nem a hülyeségre megy el...

Amin még nagyon fel tudtam húzni magam az Hannah és Harrison. Annyira, de annyira kiszámítható volt, hogy szerencsétlen gyerekkel pont abban a pár napban történik valami - ami miatt kórházba kell vinni – amikor Hannah-nak még véletlenül se szabad kimenni az utcára. De ha már így alakult ez az egész, a szőke hölgyike parókáról és dioptria nélküli szemüvegről nem hallott legalább? Dexter, aki minden részletre figyel nem tudta ezeket beszerezni, gondolván, hogy áááá minek?

Az epizód vége hozott némi drámát. Saxon kinyírta Vogelt, aki kiemelkedően jó karakter lett, de alig 8 részt töltött hőseinkkel. Nem nagy veszteség. Mondhatjuk úgy, hogy easy drama.

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy milyen véget ér majd a sorozat. Abban már biztos vagyok, hogy a záróévad minőségileg menthetetlen, akkor már legalább a finálé ne legyen az. Félek.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről