Nagy elvárásaim voltak ezzel a két részes mini szériával szemben. Már önmagában az ötletet remeknek találtam, hogy Lewis Carrol örökérvényű mesterművét sci-fi-ként adaptálják.
Meg kell hagyni érdekes, ahogy ötvözték a futurisztikust a klasszikussal, de amint megszokjuk ezt a furcsa érzést, az alkotás már koránt sem nyújt akkora élvezetet.

Kövessük akkor a Fehér Nyulat!

Ismerkedjünk meg hősnőnkkel, aki ki más lehetne, mint Alice (Caterina Scorsone). De ő nem az a kislány, akit a meséből ismerhetünk! Nem ám!
Karate edző, aki az egyik tanítványával, Jack-kel (Philip Winchester) jár. Történetünk ott veszi kezdetét, hogy meghívja a férfit magához vacsorára. Bemutatja az anyjának és minden rendben is megy, amíg Jack nem kap egy SMS-t, amiben csak ennyi áll:

„Fuss!”

Erre a zaklatott férfi elővesz egy különös gyűrűt és Alice-nek akarja adni. Ez persze nem veszi ki túl jól magát és a lány teljesen félre érti a férfi szándékát.
Jack távozik, de az ékszert Alice zsebébe csúsztatta. A lány ezt észre véve a távozó után siet, de csak annyit láthat, hogy Jack-et elrabolják egy furgonnal.
Ekkor megjelenik egy furcsa, fehér ruhás férfi, mókás copfokkal. Ő a Fehér Nyúl.
Elveszi a lánytól a gyűrű dobozát, azt gondolván az ékszer is bizonyára benne leledzik és futásnak ered. Egyébként ez nagyon tetszett. A Fehér Nyúl átalakítása, az üldözés. Visszaidézte az eredetit.
Alice követi a „Nyulat” és egy tükrön keresztül átzuhan Csodaországba. 

Ám ez a hely egyáltalán nem az a mesevilág, amire számítana az ember. Egy hatalmas épületekből álló, lepusztult metropoliszban vagyunk, ami inkább tűnik egy nyomasztó, elhagyatott, poszt apokaliptikus városnak. Alice karján megjelenik egy zöld jel, ami mint később kiderül, az azonosítására szolgál. Ez árulja el, hogy ő egy „Oyster”, lefordítva osztriga. A Csodaországon kívülről jött embereket nevezik így. Ez a jel azért fontos, mert Csodaország úrnője, a Szívek Királynője (Kathy Bates) a való világból származó embereket raboltat el az Öltönyösök nevű szervezettel. Arra használja őket, hogy különböző érzelmeket nyerjen ki belőlük, hogy ezáltal mindent megadhasson a királyság lakóinak. Így tartva őket tudatlanul rabszolgasorban. Alice-t is elfogják egy dobozban, ahol talál egy üvegnyi folyadékot, amire azt írták: „A kíváncsiság megöli a macskát!”
Körülötte ugyanilyen dobozokban emberek fekszenek, azonos jellel a testükön. Egy úgynevezett Bogárral – repülő gép – indítják útjára a lányt és sorstársait a Szívek Kaszinója felé. Alice ezt azonban nem várja meg és megszökik. Hamarosan megtudjuk, hogy hősnőnk híresség Csodaországban, mindenki ismeri a legendás történetét.
Csak a lány nem ért semmit.
Visszatér a városba, ahol egy különös „érzelem tőzsdét” meglátogatva találkozik e történet egyik legismertebb szereplőjével, a Kalapossal. Megjegyzem, ez a Kalapos igen kevéssé emlékeztet az eredeti mesebeli karakterre.
Talán annyiban csak, hogy kalapot visel. Őt Andrew Lee Potts alakítja.
A Kalapos felvilágosítja Alice-t, hogy miért jelentős az ő személye, a gyűrű, miért kellenek az Oyster-ek, majd felajánlja a segítségét. Elmennek a Könyvtárba, ahol a Királynő ellenes lázadók és menekültek találtak menedéket. Az ellenállás vezetője, Dodo (Tim Curry) is ellenük fordul.

Beindul a hajsza a gyűrű és tulajdonosa után, de senki nincs, akiben megbízhatnának, mindenki ellenük van. Még egy bizarr, nyúlfejes kiborg is a nyomukba ered, akit Mad March-nak hívnak és a Királynő legjobb bérgyilkosa. Alice és a Kalapos menekülés közben összetalálkoznak az utolsó, megmaradt lovaggal.
A Fehér Lovaggal (Matt Frewer). A színész egy kicsit túlpörgette a karaktert.
Rövid ideig menedéket lelnek, de Alice nem bír nyugton maradni, és úgy dönt, megpróbál egyezkedni a Szívek Királynőjével. Egykori házi kedvencét követi, aki vigyorog. Ezt nagyon hiányoltam a produkcióból.
A Vigyorgó Macska az egész során ekkor jelenik meg először és utoljára. Az az érzésem így is csak azért rakták bele, hogy benne legyen. Nincs szerepe, pedig fontos karakter. A Macska egy különös helyre vezeti, ahol ismét kislány lesz belőle.
Ez azért fontos, mert Alice gyerekkora fontos pont ebben a történetben.
Továbbá – jobb később, mint soha – az apja még gyerekként elhagyta, ez komolyan kihatott a jellemére, és a jelen pillanatig sem adta fel a reményt, hogy megtalálja egyszer a szülőjét.
A rész azzal ér véget, hogy a Királynővel egyezkedve kiderülnek a dolgok Jack-ről és az apjáról, majd a kínzó-és kihallgató helyiségbe viszik. Az Igazság Szobájába. Ami tulajdonképpen a saját elméje.

Az első rész tulajdonképpen nem rossz. Az újdonság varázsa lényegesen javít a produkción.
Az eredeti meséből, igazából csak az alapokat vették át, de hát ez egy sci-fi adaptáció, nem igaz?
A helyszíneket jól választották meg, a számítógépes megmunkálásra sem lehet panasz.
Scorsone égszínkék ruhája is nagyon Alice-es, ötletesen vezették át a story-t egy futurisztikus atmoszférájú háttérbe. Kathy Bates, ő egyébként sem akárki, remekül személyesíti meg a Királynőt, de a többi karakter egy kicsit „szellős”, nem sok van meg bennük a hagyományos szereplőkből.
Főleg a Kalapos az akiből hiányoltam a játékosságot.
Mindenképpen érdekes néznivaló, de nem olyan hatásos, mint vártam. Nem olyan mozgalmas és egy kicsit kapkodó. A folytatás, színvonal szempontjából nem romlik, de ellaposodik a történet és előkerülnek a sablonok is.