Dexter 8x06 - A Little Reflection

Az előző rész végén kaptunk egy mini lezárást. Véget ért egy 5 részes történet, teret engedve a következőnek. Nem igazán értem miért jó ez, ráadásul a most elkezdett út kísértetiesen emlékeztet valami olyanra, amit már láthattunk korábban. A legnagyobb baj, hogy teljes mértékben kiszámítható volt ez az epizód. Aki megnézte legutóbb ennek az előzetesét, szinte tökéletesen össze tudta rakni fejben, hogy mi fog történni. A vége adott némi pluszt, de semmi több. Záró évadnak ez roppant kevés eddig.

Kicsit morcos vagyok most, mivel a készítők meg sem próbálják erőltetni magukat és elénk tálalni valami egyedit, inkább saját magukat ismétlik. Megint előjött egy szerencsétlen, akiben Dexter a saját személyiségének jegyeit fedezi fel és ahelyett, hogy elkapná inkább tanítványául fogadja. Jé, mintha lett volna egy komplett évad ugyanezzel a mondanivalóval.

Dr. Vogel kissé háttérbe szorult most, hogy az ő veszélye elhárult (?), plusz Debra is egyre jobban van. Úgy vagyunk most, mint régen, amikor folyton azt hajtogattam, hogy az írók nem mernek meglépni semmi maradandó drámát. Visszaálltunk alap állapotra és innen várjuk az újabb kalamajkát.

Borzasztóan kiszámítható volt minden egyes momentuma a résznek. Aki rendszeresen nézi a sorozatot, pontosan tudta, hogy mikor mi következik. Ahogy elhúzták a mézesmadzagot Quinn megjelenésével, amikor a férfi odaszól hősünknek, hogy „Tudom mit csinálsz.”, már szinte nevetséges volt. Ahogyan az új tanítvány, Zach elfogása és elengedése. Most tényleg, volt bárki, aki nem erre számított?

A jövőre tekintve szinte borítékolható, hogy Zach nem lesz jó tanítvány, a maga feje után megy, nem tiszteli mesterét, eltesz ismét láb alól egy ártatlant és Dexter asztalkáján végzi. Ne legyen igazam.

Az epizód végén feltűnt Hannah, aki furcsa módon emelte a színvonalat, pedig nem tartozik a legérdekesebb karakterek közé.

Összességében elég nagy csalódás volt az epizód, sokkal többet várnék a záró szezon féltávjánál. Nagyon kiszámítható és önismétlő jeleneteket láthattunk.

4

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről