A dupla finálét felbonthatnánk két teljesen önálló részre. Kár, hogy a készítők eredendően nem egyetlen hosszú epizódban gondolkodtak. Ettől még kerek egész maradt, mert a két sztori szorosan kapcsolódott egymáshoz. Amit még mindig sajnálok, hogy néha túl zártnak érzem a környezetet ahhoz képest, hogy mekkora dolgok forognak kockán.

A kezdetek kezdetén az volt a legnagyobb baj, hogy a két főszereplő között alig működött a kémia. Tették a dolgukat, egyénenként jók voltak, de nem tudtak csapatként együttműködni. Ezt most nem a történetre értem, hanem a két színész játékára. Na, meg persze az írók hibájának is tulajdonítható mindez. Szerencsére ezen a fronton is hatalmas előrelépés mutatkozott. A két fő karakter már nagyon együtt él a cselekménnyel, remekül kiegészítik egymást.

Nem szokott általában zavarni, de most valahogy mégsem tudok elmenni szó nélkül az effekteken. Voltak kifejezetten amatőr, gagyi jelenetek, főleg az első epizódban. Pedig szerintem néhány apró kreatív húzással ezek kiküszöbölhetőek lettek volna. Kár érte, mert kizökkentő hatást keltettek.

A zárás nagy csattanóját John Noble karaktere szállította. Ettől nagyon kemény lett a finálé, öröm volt nézni a férfi játékát. Így már egészen más megvilágításba kerül minden. A kérdés csak az, hogy mennyire volt tudatos a kezdetektől a karakter ilyen irányú változása? Szeretném azt gondolni, hogy a készítők mindvégig ezt tervezték, cicáztak velünk és nem csak előhúztak valami nagy durranást a végjátékra.

Azt kell mondjam, hogy a második epizód zárásként remekül funkcionált. Hogy maradéktalanul elégedett vagyok-e a történettel? Nem egészen. Kedvet csinált-e a folytatáshoz? Mindenképp.

Összességében egy nehezen induló, de aztán szépen kivirágzó évadon vagyunk túl, amelynek zárása kellőképpen pofás lett ahhoz, hogy nagy szeretettel várjuk ősszel a folytatást.