Így hát, leültem és megnéztem a Megtorlást, ami ott vette fel a fonalat, ahol abba hagytuk az első résszel 2009-ben. A Joe-k éppen az ügyeletes gonosz, Észak-Korea földjén tisztítják meg a világot a rosszfiúktól. Ezalatt a megmaradt Kobrák a visszavágást tervezgetik.
Egyébként tervük ötletes, kifinomult – az akciókon túl ez volt, ami még tetszett az alkotásban – és egy csapásra elsöpri a Joe-kat a föld színéről, sőt még a hírnevüket is sárba tiporja. A Kobrák sikeresen végrehajtják a nagyszabású bosszúhadjáratot, aminek eredményeként a Joe-kból alig maroknyian maradnak. A már vezető rangban szolgáló Duke sebesen kikerült a filmsorozatból.
Gondolom megérte kifizetni Tatum gázsiját erre a pár jelenetecskére…

A megmaradt pár katona – Dwayne Johnson, Adrianne Palicki, D. J. Cotrona és Ray Park (ő Kígyószem) – pedig elkeseredett harcba kezd, hogy visszatérhessenek az országukba, ami megveti őket. Ahol várja őket a családjuk és meg kell akadályozniuk egy világra szólóan gonosz tervet.
Hiszen a Kobrák nem elégedtek meg azzal, hogy a Joe-kat eltakarították. Ennél nagyszabásúbb és gonoszabb elképzeléseik vannak.
Négy Joe elég is ahhoz, hogy kiderítsék mi a rosszfiúk terve, mi több megteszik a kellő lépéseket is, hogy azt megakadályozzák.

Itt persze belép a képbe az örök mumus, a tömegpusztítással való fenyegetőzés is, ami egy picikét már unalmas.  Ettől függetlenül azonban el kell ismerni, hogy a Megtorlás sztorija egészen tűrhetően van felépítve, még ha kliséken is alapul.
A Kobra terv elég jól lett megálmodva, pozitív példa a mai mozik esetében – bár azért megjegyzem egy kissé átbillentek vele a paci túloldalára.
Azonban van még egy másik fontos szál, melyet már az első részben is boncolgattak, de csak úgy felületesen. Ez pedig a titokzatos Kígyószem története, akinek magánháborúja Viharárnnyal (Byung-hun Lee) újabb aspektusokkal gazdagszik, sőt az egykori Kobra a Joe-k oldalára áll, bár nem egyértelműen.
Kettejük közös múltjából sok mindent megismerhetünk, ami kihatással van a jelenre is.

Aztán ez a fél marék Joe, Bruce Willis az „ősJoe” segítségével megmentik a világot és mindent helyrehoznak, bár ez London lakosságát nem igen vigasztalja…
Mindezt csak azért mondom el, mert aligha hiszem, hogy él manapság olyan ember, akinek kétségei merülnek fel a film első perce után, hogy a végén a Joe-k kerülnek ki győztesen.
Az akciók nagyon professzionálisak, látványban sem szenvedünk hiányt – manapság nem is ez szokott okot adni a panaszra. Azonban a Megtorláson is meglátszanak azon gyermekbetegségek tünetei, amelyek a mostani popcorn mozik legjavát jellemzik.
Palicki karakterének magándrámázása úgy ahogy van felesleges, érthetetlen, hogy minek kellenek az ilyesmik a filmekbe. A Szikla magándrámája sokkal jobban volt elhelyezve a sztoriban, de még a szegény megcsalt Viharárny is jobban kihozta a magáét a számára írt helyzetből.
Ennyi dráma egy helyen már nem fér meg, pláne ha az egy akció mozi. Az Angy Birds reklám és a sok idétlen poén sem javít a végkövetkeztetésen, miszerint ez egy tök tipikus mai akció-popcorn, amit az emberek várnak-várnak, aztán keserűen rádöbbennek, (vagy nem) hogy ez rohadtul nem érte meg a jegy árát. Aki látta az elsőt az már csak azért is nézze meg, az akció fanok se hagyják ki, mert adrenalinban nem szűkölködik a produkció, ám azért érezhetően nem ez a legkifinomultabb darab, amivel manapság találkozhatunk. Akkor inkább már A Rajtaütés…