Válasz a hozzászólásra

Friday Night Lights 5x01/02/03

Az évad már egy ideje megkezdődött, de idő (és kedv:D) hiányában még egyáltalán nem jelentkeztem a Tiszta szívvel foci epizódjaival. Az egyszerűség kedvéért az első három részt egyetlen bejegyzésbe sűrítem, aztán persze átállok a szokásos epizódonkénti jelentkezésre.

Akkor lássunk neki…

Mint azt a sorozat rajongói bizonyára tudják, ez lesz utolsó évadja ennek a remek sorozatnak, még pár részen keresztül követhetjük Dillon életét, aztán vége. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fejeződik be a széria, de… hol van az még?!
Egyelőre még az elején tartunk, és az eddig megszokottól eltérően a mostani évad kezdet nem volt túl erős. Eddig mindig volt valami kis apróság, ami más irányt szabott a történéseknek, valami extra, némi dráma, de most semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Természetesen megint múltidézéssel folytatták, melyben az előző évad főbb pillanatképei villantak fel, majd felcsendült a szokásos főcím dal és engem máris magával ragadott az FNL- hangulat.

A sztori szerint ismét nyár van, nagyban tart a készülődés a suli kezdésre, a futball idényre.
Az East Dillon Lions kemény meccs előtt áll, de a szereplők életében is komoly változások álltak be.
Landry és Julie is főiskolára megy, mely alapvetően az egész első részt kitöltötte.
Főleg a Taylor-családot viselte meg, hogy kirepült a lányuk a családi fészekből, és ezzel tulajdonképpen az egykori fiatalabb főszereplők közül még egy pártól búcsút mondhattunk.
Landry három epizód alatt csak az elsőben fordult meg, szerintem nem is fog feltűnni többen, míg Tim, akiről tudjuk, hogy a sitten guggol, szintén csak az első részben szerepelt.
Ez nyilvánvalóan nem lesz így sokáig, valószínűleg előkerül az évad közepe, vége felé.

Az új szereplők - akiket kevésbé bírtam megkedvelni, mint a régieket – élete is alakulgat, de kifejezetten gyökeres változások nem zajlottak le. Becky az anyjától az apjához kerül, majd mivel azt nem bírja Tim bátyja, Billy veszi magához. Egyébként Billy edző lett a Lions-nál…
Bár a fene tudja, hogy Peter Berg mit hoz majd ki ezekből az új helyzetekből.

Az Oroszlánok szekere megindul és a cél nem kevesebb, mint az állami bajnoki cím.
Körülbelül ennyi az első rész, nem túl sok…
A folytatás azonban kezdi felvenni a megszokott fonalat, de valahogy a régi keménység nem jelentkezik, kicsorbult az éle a sorozatnak.
Megismerhetünk két-három potenciális új – talán főbb – szereplőt, köztük a csapat új elkapóját, Hastings-t, illetve egy bizonyos Epyck nevezetű, balhés lányt, aki minden bizonnyal Tammy Taylor kötelező „javító” projektje lesz.
Julie élete is alakul a suliban, mi több kétséges kapcsolatba kezd az egyik tanársegéddel…
Vince és Jess is jól meg van, egészen addig, míg az irányító apja ki nem jön a börtönből.
Ez az eddigi első komolyabb drámai vonás, bár most kezd már kibontakozni több lehetőség is…
Julie és a házas tanársegéd ismeretsége még hozhat érdekességet, míg Buddy Garrity fiával összefüggő gondok is okozhatnak drámai fordulatot.
Végül is „erőtlenebb” a kezdés, mint az eddigiek, de szépen lassan ráhangolnak minket a sorozatra, várhatóan hamarosan komoly változások zajlanak majd le.
A Lions pedig sikert sikerre halmoz…

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről