Friday Night Lights 5x04 – Keep Looking

Örömmel jelenthetem, hogy a – sorozathoz képest – „lagymatag” kezdés után, úgy látszik, kezd magára találni a széria. Kezd érlelődni a dráma, már megmutatkoznak azok a pontok a történetben, ahol robbantani lehet egy D-bombát. Eddig finomra vették a figurát, de most mintha kezdenék felvenni a korábbi keménység fonalát.

„Éles szemmel, tiszta szívvel” ?

Lássuk akkor mi is történt:
A készítők nem hoztak újdonságot, az első három felvonás konfliktusait gyűrűztetik tovább, amik azért javarészt elég „aprócska drámák”. Na, persze a való életben akár egy ilyen is földhöz vágja az embert, de mivel itt egy sorozatról beszélünk, el kell ismerni eddig nem túl hatásosak az események.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy még csak az évad elején járunk, szóval ezekből még nagyszabású dolgokat ki lehet hozni. De hol vagyunk Jason Street tragédiájához képest, ami egy olyan húzásnak bizonyult, mely kitartott három évadon át. Ehhez mérten a mostani látnivaló nevezhető gyengének is.
És mégis én egyre jobban ráhangolódok a sorozatra, kezd magával ragadni a régi hangulat és úgy érzem itt hamarosan megrendítőbb dolgok történnek majd.

A harmadik részben már utaltak egy új drámai szálra, mely Buddy Garrity Jr. megérkezése East-Dillonba, illetve apja életébe. Azt már tudjuk, hogy a srác problémás és ebben az epizódban be is mutatkozott, mint bajkeverő. Mi több, olyat mondott…
„A foci egy hülye játék!” Ilyet mondani erre a sportra Texasban…
Kevesebbért is öltek már meg embert és még finom voltam. :D
A két Garrity konfliktusa még érdekes fordulatokat produkálhat, annak ellenére, hogy jelenleg úgy látszik minden jó úton halad. Berg eddigi munkássága alapján én azt gondolom, nem marad ez mindig így. Ja, és hogy próbálnak segíteni Buddy Jr.-nak? Focival.
És ez nem vicc! A foci – és minden egyéb sport – a jellemről szól, aki sportolt valaha az tudja.

Apa-fia kapcsolatból akad még egy, hiszen Vince édesapja kiszabadult a börtönből és megkísérel visszatérni szeretteihez. Próbál új életet kezdeni, de ezt fia nem nézi jó szemmel.
Ez megmutatkozik ismét a vacsora asztalnál. Ez egy olyan pont volt a szériában, ami a régi idők drámáit idézi. Eldurvulnak a dolgok, ám itt is úgy állunk, mintha minden kezdene rendben menni…
De szerintem itt sem lesz idilli hangulat sokáig…

Ezek mellett Vince és Jess balhéja, illetve Becky otthoni gondjai gyengécske drámai húzásoknak tűnnek, bár még akármit is kihozhatnak ezekből. Elvégre Tim sem lesz örökké börtönben, Luke és Becky között érezhető a vonzalom, míg Vince-en látszik, hogy nem sokáig bírja már a terheket, amiket ráhalmoz az élet. Természetesen Julie és a tanársegéd, Derek története is szövődik, elég sokat ígérően.
Ezen túl pedig a titokzatos Epyck is bemutatkozik a nézőknek. Egy kezelhetetlen, vad lány képe kezd kialakulni, akinek Tammy nagyon szeretne segíteni.
Hamarosan ezen a szálon megindulnak az események…
Nagyon örülök neki, hogy a Friday night lights kezd visszatérni a régi ösvényre, elvégre az egyik legjobb jelenlegi dráma sorozatról van szó, ami az utolsó idényét tapossa. Szóval nem szabad elrontani a búcsút…

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről