Friday Night Lights 5x08 – Fracture

Jó kis résszel folytatódik Amerika kedvenc sportdrámája, több szálon is érdekes fejleményekkel szembesülhetett a néző.
Az epizód kifejezetten szimpatikus zárást kapott.


Elsősorban Vince-t és a vele kapcsolatos eseményeket tolták előtérbe ebben a részben.
A tehetséges irányító, aki több egyetem figyelmét is felkeltette már kezd nagyon elszállni magától. Önmagát sztárként kezeli, miközben társait kezdi lenézni, ami ugyan már kibontakozóban volt eddig is – de még nem érte el csúcspontját.
Szóval a robbanásig feszült helyzet hamarosan kipattan és hatalmas balhé várható.

Ebben jócskán benne van a keze Vince apjának is, aki ugyan csak a fiának akar jót, de lehet, hogy ezzel árt neki a legjobban. Ez csak még inkább kiélezettebbé teszi a helyzetet.
A cím is utal erre (Fracture=Törés), hiszen mint már említettem, több szálon is fordulópontokhoz ért a széria. Egyfelől Vince esetében, ami jelenleg a leghangsúlyosabb, hiszen csapattársai is ellene fordultak, egyre inkább kezd megbomlani a csapat egysége, ami minden csapatsportban végzetes.
Ennek vészjósló jelei jelentkeznek ebben a részben, ami több fronton is megjelenik.
Vince és a többiek kapcsolata komolyan romlóban van, de barátnője, Jess is nehezményezi a változásokat és a tékozló apa hatását a fiúján.

Az edzők is összevitatkoznak, mindenki ingerült és Taylor edző is kénytelen szembesülni azzal, hogy szépen felépített világa kezd összedőlni. Ezt az eddig veretlen csapatán tapasztalja, meg magánéletében, ahol lányával, Julie-val a problémák még nem rendeződtek el.
Vérnyomására ügyelve, bekopog hozzájuk Derek, a parázna tanársegéd. Itt nincs szükség komolyabb magyarázatra, elég parázs a hangulat.
Ám a rész végi jelenet azt sugallja, hogy a szőke szépség ismét rátalál a helyes útra...

Emellett szinte eltörpül Becky és Luke bonyolult kapcsolata, de most már végre kiderül, hogy milyen aggályai vannak a lánynak a viszonyukat illetően. Úgy érzem, itt ismét megmutatták kicsit a készítők, hogy tudják jól mi a drámai, bár én a helyükben én konkrétabban ráfeküdnék erre a szálra.
Bár még előkerülhet Tim Riggins is…

Vince sztorija mellett még egy elég lényeges dologgal gazdagodott a sorozat, még pedig a korábban már többször is feltűnő Epyck nevű lánnyal. Ő végre több szerephez jutott, jobban meg is ismerhettük.
Egyértelművé is vált, hogy ő most már hivatalosan is Tammy Taylor új projektje.
Feltehetően érdekes dolgok bukkannak még elő Epyck karakteréből és hátteréből, nem könnyű eset és nem egyszerű személyiség, annyi szent.

A rész végre igazán drámai lett, illetve olyan, mint a vihar előtti csend. Az indulatok már hullámzanak mélyben, de a felszín még nyugodtnak látszik.
Nagyon remélem, hogy nem csak egy kis zivatar lesz, ahelyett hogy leszakadna a mennybolt…

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről