Ha úgy vesszük, egy különkiadással állt elő ezen a héten a Fringe, hiszen nem megszokott módon egy musical-szerű részbe kapcsolódhattunk be. A cím önmagában nem mond sokat, de kicsit segítek. Amolyan marihuána-koktél, amit Dr. Bishop készített, hogy jobb kedve legyen picit. Közben befutott Olivia testvérének kislánya, aki Astrid-ra és Walter-re bíztak megőrzésre. Azért, hogy az ifjú hölgy ne unatkozzon, Dr. Bishop elkezdett mesélni egy történetet.

Folytatom...

Egy történetet, amely a klasszikus detektív filmeket idézi látványvilágában és hangulatában, mégisa az egész belehelyezve a modern világba. Gondolok itt arra, hogy a díszletek, az öltözékek mind mind korabeliek, de mindenki flancos mobiltelefonokkal rohangál.

Előrebocsájtom, hogy aki nem szereti az ilyen típusú filmeket, az inkább ne is nézze meg ezt a részt, nem marad le semmiről. Ugyanis a főszál egy tapodtat sem haladt előrébb.

Szóval Bishop doki története elég kuszára sikeredett, meglepő cselekménnyel. Voltaképpen belefűzte saját életének történéseit, de mindezt egy kislánynak szólóan elmesélve. Jól fel is volt építve a mondanivaló, ezért nem is mondhatom, hogy rossz epizódot kaptunk volna, éppen csak nem ezt várta volna az ember a múlt heti nagy durranás után.

Azzal egyet kell értenem, hogy egy 22-23 részes évadba bőven elférnek ilyen és ehhez hasonló, nem túl komoly részek. Sőt, talán több sorozatnál is megnéznénk valami olyan helyzetet, ami totálisan nem illik bele az adott szériába.

Néha kell a változás, a vérfrissítés, még ne-adjisten hozhat egy-két olyan nézőt, akiket normál körülmények között nem is érdekelne a sorozat.

Összességében egy könnyedebb hangvételű epizód került elő a kalapból, amely az ötvenes évek hangulatába kívánta ejteni a nézőt. Főszereplőink megcsillogtatták énektudásukat, néhányan egész jól csinálták. A rész érzelmekre gyakorolt hatása is fontos tényező.