sorozat

Kedvcsináló - Randi az exszel (The X effect)

Az MTV egyik saját készítésű műsoráról van szó, amely már hazánkban is látható magyar hanggal. A lényege, hogy adott két pár. Általában férfi-nő felállásban, de láthattunk már meleg párokat is a műsorban. A lényeg, hogy az egyik pár valamelyik tagja volt már kapcsolatban a másik pár egyikével. Mind a négy szerelmes megérkezik a Casabella nevű ötcsillagos szállodába, de nem tudnak a párok egymásról. Egy óvatlan pillanatban mindkét pár egyik tagját eltávolítják, az exeket pedig összeeresztik egymással.
A másik kettő pedig az egész hétvégét azzal tölti, hogy kémkedik a volt szerelmesek után, természetesen nem fedhetik fel magukat, mindvégig egy szobában ücsörögnek és tévén figyelik, hogy kedvesük hűséges marad-e.
Többnyire az exek között újra fellángolnak a régi érzelmek és megcsalják párjaikat.
A kémkedők általában vizuálisan követik nyomon az eseményeket, ezen kívül az exeknek viselniük kell egy „VIP karkötőt” magukon, amely valójában helyzetmeghatározóként működik, a jelenlegi párok láthatják így például, ha kedvesük az exével együtt zuhanyozik, vagy egymáson fekszenek az ágyban. Ezen kívül érintésérzékelőt is tartalmaznak a karkötők.
Ha a felek egymáshoz érnek, a kémkedőknél kigyullad egy lámpa. A hétvége utolsó óráiban az exek kapnak egy térképet, amin végig kell menniük és ott találják az exük jelenlegi párját.
Kicsit elbeszélgetnek, ezt követően az exeknek dönteniük kell, hogy maradnak jelenlegi kedvesükkel vagy visszamennek a volt barátjukhoz, vagy barátnőjükhöz, akivel eltöltötték a hétvégét.
Üde, friss, fiatalos műsor, elsősorban lányoknak ajánlom, nagyszerű délutáni kikapcsolódást nyújt.

0

A világ 10 legjobb TV sorozata


A New York Post nemrégiben olvasóit egy kis játékra invitálta, nevezetesen arról kellett e-mail-ben szavazniuk, hogy mely TV műsorokat tartják a legjobbaknak a televíziózás történetében. A legjobb 10-ben a következők végeztek:

 

10   Sesame Street
  9   Twin Peaks
  8   24
  7   Dallas
  6   Mary Tyler Moore
  5   The West Wing
  4   American Idol
  3   The Oprah Winfrey Show
  2   All In The Family
  1   The Sopranos


0

Kedvcsináló – Andromeda

 

Már nem mai csirke ez a sorozat, amely annak idején öt évadon keresztül ültette le a nézőket a képernyő elé. Klasszikus űrsorozat, amelynek története egyáltalán nem mondható klasszikusnak.
A főhős Dylan Hunt kapitány, aki az Andromeda nevű csillaghajó parancsnoka, 300 évig volt „megfagyva” egy fekete lyuk közelében.
Eközben az általa oly nagyra becsült Csillagközösség összeomlott.
Lényegében az egész sorozat arra megy ki, hogy újjáépítsék a közösséget és békét hozzanak az univerzumra. Dylan társai, Beka Valentine, Tyr Anasazi, Seamus Harper, Rev Bem, Trance Gemini és Romi. Később csatlakozik Telemachus Rade és Doyle a legénységhez.
Dylan egy igazi hős, aki a jó megtestesítője. Mindig helyesen cselekszik, fedhetetlen jellem. Beka Dylan jobb keze. Ő a pilóta, mégpedig a legjobb. Kalandvágyó, de hűséges Dylanhez. Tyr egy nietzschei, akiket azért kísérleteztek ki, hogy a tökéletes gének jóvoltából megalkossák a legyőzhetetlen harcosokat. A karjából kinövő csontpengék segítik a csatában. Harper a hajó mindenes szerelője. Zseniális elme, aki sokszor kihúzza a csávából hőseinket a technika segítségével. Rev Bem egy magóg úthitű pap.
Fajának tagjai könyörtelen gyilkos teremtmények, akiktől az egész univerzum retteg.
Rev minden eszközzel harcol a sajátjai ellen. Trance egy nagyon titokzatos és különleges kék lány, akiről az évadok során egyre többet tudhatunk meg. Romi az Andromeda csillaghajó mesterséges intelligenciája.
A Harper alkotta gépezet nagyon hasznos társnak bizonyul.
Hőseink a galaxisokat járva sok érdekes lénnyel ismerkednek meg, általában bajba keverednek. Végig harcolnak a magógok, és istenük a Mélység ellen. Az utolsó évadra az alkotók meglépték azt, hogy egy teljesen eltérő szezont rakjanak elénk, mint amilyen az előző négy volt. Nekem személy szerint nagyon tetszett ez az ötlet, jól sikerült kivitelezni.
Az Andromeda azon sorozatok közé tartozik, aminek az összes részét láthattuk Magyarországon is. Az AXN csatorna szolgált helyként a széria számára hosszú éveken át.
Aki szereti az űrben játszódó történetet, a könnyed, de mégis érdekes és drámai húzásokat, annak bátran merem ajánlani az Andromedát.

0

Búcsú tőled Terminator – The Sarah Connor Chronicles

 

A napokban igen aktuálissá vált a téma, hiszen május 21-én debütált az amerikai mozikban a Terminator Salvation nevet viselő negyedik rész. A sokak által nagyon szeretett történetből megszületett 2008 egyik legjobban várt sorozata, amely mégsem váltotta meg a világot. Összesen 37 rész ment le a tengerentúlon, voltak jók, rosszak és gyötrelmesek. Én magam is csak sajnálni tudom, hogy a Fox csatorna elkaszálta Connorékat, mert hiába nem azt kaptuk, amit egy terminátor névre keresztelt valamitől elvárhattunk volna, mégis örömet szerzett hétfő esténként a sok száz rajongónak. Valóban voltak olyan részek, amelyek gyalázatosan rosszak voltak, nem történt bennük semmi, 40 percen keresztül Sarahkodtak a főszereplők.
Túlságosan karakterközpontúra akarták megcsinálni az egészet, sok drámával, emberi tragédiákkal. Talán pont ez lett a veszte...
Sokszor éreztem azt, hogy az írók nem tudtak mit kezdeni az adott helyzettel, nem tudtak felépíteni egy normális történetet. Az egész terminátor mitológia a pusztulóban lévő világ maroknyi embereinek a megmentéséről szól, sőt előtte még arról, hogy kerülhető el a katasztrófa, erre a sorozatban csupa pitiáner hülyeség történt, ami a világon semmit sem befolyásol. A másik, ami nagyon zavaró volt többnyire, hogy a szereplők nem bíztak meg egymásban, folyamatosan hazudoztak, titkolóztak és össze vissza, logikátlanul cselekedtek.
Azonban tény, hogy a legutolsó rész hatalmasat ütött, és olyan irányba terelhette volna tovább a sorozatot, amit a terminátor név méltán megérdemelne, azonban az élet közbeszólt. Nem lesz harmadik évad, nem lesz nagy visszatérés!
A rajongók persze nem maradnak gyilkoló robotok nélkül, hiszen a Terminátor Megváltást hamarosan láthatják a hazai mozikban.

0

10 indok, amiért érdemes nézni a Family Guy-t

• mert könnyed kikapcsoldósát nyújt

• vicces, kreatív

• jók a karakterek

• sok rész, több élvezet

• már hozzá lehet jutni szinkronizáltan

• egyszerű cselekmény

• színes történetek

• az elképzelhető legabszurdabb szituációk

• majdnem minden korosztály számára ajánlott

• nagyon eredeti

0

Fringe első évad után

 

A 2008-2009-es év egyik újoncáról van szó, amely már hazánkban is bemutatkozott. Idehaza, A rejtély címmel futó sorozat Amerika egyik kedvence lett, a Fox csatorna már be is rendelte a sorozat második évadát. Az új felvonást csütörtökönként láthatják majd a nézők a tengerentúlon. Ez a széria J.J. Abrams keze munkája, aki olyan sikersorozatokat alkotott, mint a Lost vagy éppen az Alias.

Csak az olvasson tovább, aki látta az évadzárót...

0

Prison Break sorozatzáró (egy korszak vége)

 

Az elmúlt 4 év egyik legnézettebb sorozata fejeződött be a Prison Break ( A szökés) személyében. A dupla részes évadzáró nagyon szép lezárása lett ennek a hosszú és mozgalmas történetnek. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy a szereplők a szívünkhöz nőttek, és nagyon fog hiányozni a hétfői kínálatból ez a sorozat.
Ég veled Prison Break!

Csak az olvasson tovább, aki látta már a részeket...

0