A retro sci-fi hétvége jegyében, én a Blade Runner, vagy, ahogy a (szerintem béna) magyar fordítás szerint ismerhetjük, című tudományos-fantasztikus filmet szeretném bemutatni. A címét szerintem mindenki ismeri, viszont úgy vélem, hogy magát a filmet is illik ismerni, hiszen nemcsak műfaján, hanem az egyetemes filmművészetben is eléggé alapműnek számít és azt már itt az elején meg kell, hogy mondjam, nem érdemtelenül. Remélem, hogy ez az írás talán a ti és mások kedvét is meghozza majd, e remekmű megnézéséhez. A tudományos-fantasztikus filmeknek mindig is kedvelt és gyakran használt témája volt az embernél erősebb és értelmesebb gépek témája. A Nexus-6 osztály androidjai küllemre teljes hasonlóságot mutatnak az emberekkel, ám intelligencia, erő és ügyesség terén messze felülmúlják teremtőiket. A genetikai mérnökök biztonsági megfontolásból mindössze 4 éves élettartammal ruházták fel a replikánsokat, ha ennél tovább élnének képesek lennének megtanulni az emberi érzelmeket és nem lehetne megkülönböztetni őket alkotóiktól. 2019-re az emberiség meghódítja a kozmoszt. A replikánsok a világúr kolonizálásának közkatonái: bányákban robotolnak, katonaként harcolnak, vagy éppen társaságot nyújtanak az emberi tengerészgyalogosoknak és egyéb olyan feladatokat teljesítenek amelyek kockázatosak vagy visszatetszők az emberek számára. A Nexus-6 androidok azonban lázadni kezdenek sorsuk ellen és hosszabb élettartamot követelnek. A Roy Batty által vezetett csoport visszatér a Földre és megkísérel eljutni a Tyrell társaság főmérnökéhez, aki reményeik szerint képes átírni genetikai kódjukat. A rendőrség egy veterán fejvadászra (blade runner-re) bízza a lázadó replikánsok kiiktatását: Rick Deckard feladata megtalálni és megsemmisíteni a Nexus-6-osokat. Azt már rögtön le kell tisztázni, hogy a Blade Runner nem a pörgős, akciódús, effektekkel és robbanásokkal tarkított, a Sziget-hez vagy a Star Wars-hoz hasonló látványsci-fi-k közé tartozik. Nem, Ridley Scott egy kifejezetten sötét, komor, nyomasztó hangulatú lassan csordogáló, fokozatosan felépítkező, elgondolkodtató művet alkotott. Akinek ezt nem veszi be a gyomra az csak saját felelősségére próbálkozzon ezzel a klasszikussal. A hangsúly itt a filozófiai problémákon, a komoly erkölcsi alapkérdéseken van. Az ember környezettel szemben való helytelen hozzáálása, és tulajdonképpen istenkomplexusa jelenik meg a filmben, ebben mélyül el Scott (akkoriban) merész, intelligens és érzékeny sci-fije. Persze a rendező a szinte már védjegyévé váló erős vizuális megjelenítést sem felejtette el. A hatalmas, futurisztikus felhőkarcolók, az éjszakát bevilágító, hivalkodó neonreklámok között lebegő és világító autók cikáznak és ez bizony elképesztően jól néz ki, még mai szemmel is. Ebben a világban élnek és dolgoznak a replikánsok, akik erőben, értelemben messze felülmúlják alkotóikat és ha nem 4 éves élettartamra készítenék őket eltanulnák az emberi érzelmeket is és így minden szempontból felsőbbrendűvé válnának tőlünk, emberektől. Ebben a világban a néző folyamatos odafigyelésre és gondolkodásra van kényszerítve, hogy észrevegye a háttérben húzódó morális kérdéseket, mert a Blade Runner nem tolja direkt módon az arcunkba a mondanivalót, ezt magunknak felfedeznünk és elgondolkoznunk a mozi által elénktárt sötét jövőképen. Természetesen a Szárnyas fejvadász kapcsán nem feledkezhetünk meg Vangelis csodásan szép zenéjéről. Tényleg zseniális és olyan hangulatot áraszt magából, ami még a film nélkül is maximálisan élvezhetővé teszi (sok filmzene épp itt vérzik el, nem működik önállóan). Szomorú és borongós akárcsak a film, de mégis ez teszi igazán gyönyörűvé. A kép és a zene legjobb összefonódása pedig talán az a jelenet, amikor a Rutger Hauer által játszott replikáns megmenti, majd utolsó szavaival ráébreszti az élet értelmetlenségére Deckard-ot (Harrison Ford, élete talán legjobb alakításában) a zuhogó esőben. Ilyen volumenű filmre, a csilli-villi űrcsatákkal és fénykardpárbajokkal tarkított Star Wars korszak közepén azonban sem a közönség, sem pedig a kritikusok nem voltak felkészülve, így Ridley Scott mozija minden téren hatalmas bukást könyvelhetett el magának. A filmrajongók- és esztéták is csak egy évtizeddel később fedezték fel a film értékeit és nagyszerűségét. A sors fintora, hogy azóta számos kiadást élt meg a Szárnyas fejvadász és azóta is minden egyes verzió megbukott anyagilag, sőt sokak szerint még a mai napig sem volt képes visszatermelni a gyártási költségeit (ez mondjuk szerintem túlzás). Páratlan, zseniális és a közönség által méltatlanul alulértékelt film a Szárnyas fejvadász, Scott egyik (szerintem a) legjobbja, hatalmas mondanivalóval, gyönyörű zenével és csodálatos látványvilággal. Műfajában a legjobb, és a világ legjobb filmjeinek sorában is méltó helye van.

Az alábbi írás az első Vendégbloggerünk, Kása Ferenc munkája:
A Mr. Nobody, a valaha készült legdrágább belga film, egy sci-fi-be oltott romantikus pikareszk-történetet tár elénk, melynek ötlete 2001-ben merült fel a rendezőben, Jaco Van Dormaelben. Nem túl szerencsés, hogy tavaly David Fincher hasonlóan nagyívű Benjamin Buttonja előbb került a mozikba, hiszen Dormael filmje nem csupán grandiózus történetvezetésében, de szemkápráztató vizualitásában is versenyre kelhet a hollywoodi megaprodukcióval, filozofikusságával pedig le is körözi azt.

Folytatás...

Egy újabb poszt apokaliptikus mozi, de azért nem nevezném tucat filmnek sem. Minden elpusztult, ameddig a szem ellát elhagyatott utak, járművek roncsai, kihalt városok. Ám egy magányos férfi fáradhatatlanul rója az utat. És van nála egy könyv, amit minden áron meg kell védelmeznie és eljuttatnia nyugatra.
Egy egészen tűrhető film a hit erejéről és annak megőrzéséről.

„A hitem visz előre, nem a szemem!”

A keresztény trilógia következő darabjával folytatjuk, mely az előző filmben tapasztalható stílusban gördíti tovább a történet fonalát. A második rész érezhetően gyengébb, mint az első film, mert eluralkodott rajta ez a keresztényi szelíd erőszak.
A történet másodlagossá válik. A mondanivalót túlhangsúlyozták.
Már most előre leszögezhetem, a harmadik rész megnézésére egy cseppnyi esélyt sem látok.

Nyomorú évek jönnek…