Supernatural 5x18 - Point of No Return

Ebben a részben csak is és kizárólag a főszállal foglalkoztak, ez mindenképpen pozitívum. Maga a történet és a végkifejlet már erősen kritizálható. Még nem tudom, hogy az itt szemünk elé tárt változások jók-e vagy rosszak, ezt talán majd a finálé megmondja nekünk. Ettől függetlenül nem vagyok elégedett.

Tovább...

Azért nem vagyok elégedett, mert lement a rész, de nem történt semmi. Ott vagyunk, ahol a part szakad. Pedig az Odaát eddig arról volt híres, hogy meg merik lépni a váratlant, történnek eget rengető változások.

Konkrétan arra gondolok, hogy mennyire tenne jót a szériának, ha Dean vagy Sam itt a 18. rész környékén igent mondana. Az tényleg egy point of no return lenne. Ez nem volt.

Ugyanis végig azt hangoztatták és rágták a szánkba, hogy Dean bácsi hajlandó igent mondani Mihálynak és ezt most komolyan is gondolja. Még erőszakot is kellett alkalmazni, hogy ne tegye meg. Aztán mindebből nem lett semmi. Visszazuhantunk a harcoljunk-a-saját-erőnkből módszerig, ahol már egy jó ideje tartunk.

Ezek a dolgok pedig nem viszik előre a sorozatot. A türelmi idő megvolt, most már eredményeket, történetet, váratlant akarunk. Több Lucifert, több lovast, stb.

Hogy visszakanyarodjak némiképp a történethez, elmondható, hogy Dean igent készült mondani, de Sam megtalálta és Castiel segítségével visszacipelte Bobby házába. Itt aztán ment az adok-kapok. Érvek pró és kontra. A családi idillt Castiel hirtelen rosszulléte zavarta meg. Angyal barátunk rögtön el is ment kivizsgálni az esetet.

Itt aztán érdekesre fordult a helyzet, mert feltűnt Adam. A Winchester fiúk féltestvére, aki szerepelt már egyszer, de annak a sztorinak nem lett túl jó vége. Mindazonáltal az angyalok visszahozták a fiút az életbe, hogy Dean helyettese legyen. Hoppá, végre egy fordulat.

Mint utólag kiderült, ez sem volt valódi fordulat, mert nem is szánták helyettesnek a srácot, csupán csali volt, hogy rávegye Dean-t a bűvös szóra. Azért az epizód végi „nagy csatajelenet” hozott egy kis izgalmat, mert Dean visszatáncolt és karót szúrt Zakariás fejébe. Úgy tűnik még egy idegesítő angyallal kevesebb. Bár Adam eltűnt, ahogy Castiel is, várható, hogy nem most láttuk utoljára az angyalokat.

A vége olyan volt, mint szokott lenni. Dean beismerte, hogy tévedett és bocsánatot kért, amiért fel akarta adni a harcot. Na, és velünk (nézőkkel) mi lesz? Lássunk már végre valamit! Talán legközelebb.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről