Fringe 4x10 - Forced Perspective

Olivia találkozása a megfigyelővel érdekes eseményeket jósol az évad hátralévő részére. Ezen gondolatkör mentén haladtunk tovább, de nem teljesen úgy, ahogy azt sokan várnák. Egy újabb random részt köszönthettünk lényegesebb mondanivaló nélkül.

Ami mindig tetszik a sorozatban, hogy bármit meg tudnak magyarázni a tudomány segítségével. Ez most sem volt másképp.

Csak sajnos egy több százszor előtt poén már nem harsog olyan fényesen. Szinte minden sorozatban találhatunk ehhez nagyon hasonló részeket. Az történt ugyanis, hogy egy tizenéves lány képes megjósolni az emberek halálát ha a neves dátum közel van. Mivel a képességei miatt kissé magába forduló kis hölgy művészlélek, jól bánik a ceruzával, rendszeresen lerajzolja ezeket a képsorokat.

A lefektetett tények azt állítják, hogy az általa látott jövő holtbiztos, elkerülhetetlen. Még szép, hogy bevonják Oliviát ebbe a buliba, utalva arra, hogy a megfigyelő szerint hősnőnk meg fog halni.

A nyomozgatás egy férfi köré szerveződött, akit Emily lerajzolt, számtalan sorstársával egyetemben. Magyarul valami nagy tragédia készül a városban. Az idő sürgetett, de a kis csapat tagjai nyomra bukkantak.

Ekkortájt környékezte meg Olivia Emilyt, hátha neki is tudna jósolni valami fatálisat. Ez végül nem történt meg, de nem tudni látott-e a lány bármit is ezzel kapcsolatban. Sőt mindegy is, mert a végén kiderült a nagy igazság. Ezek a látomások nincsenek kőbe vésve, lehet változtatni a sorson ha előre tudjuk annak kimenetelét.

Összességében egy közepes, tipikus Fringe részt kaptunk, amely túlságosan sablonos volt ahhoz, hogy le tudja kötni a nézőt.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről