H.G. Wells klasszikusát több ízben feldolgozták már. A legutóbbi alkalom, amikor vászonra vitték ezt az időtlen történetet, 2002-ben történt. A film rendezője egy bizonyos Simon Wells, aki nem sok más alkotásnak volt a direktora. Kár, mert az Időgéppel szép munkát végzett.

Talán nem is volt olyan nehéz feladata, mivel az alaptörténet nagy klasszikusnak számít, de a Dorian Gray óta tudom, hogy ez még kevés a boldogsághoz. Mondom ezt úgy, hogy nem olvastam a könyvet és nem láttam a korábbi feldolgozásokat sem.

Részletezem...

Kiemelném, hogy nagyszerű a film hangulata és mondanivalója. Egy ízig-vérig kalandfilm, amelyből sok mindent tanulhat a néző. De mindenféleképpen elgondolkodtató.

Főszereplőnk egy bizonyos Alexander Hartdegen, akit Guy Pierce testesít meg. Egy fizikus professzor, aki kicsit különc. Mintha nem illene bele az 1800-as évek évek társadalmába. Egy igazi gondolkodó, aki előtt nincs lehetetlen.

Élete gyökeresen megváltozik, amikor Emma nevű barátnőjének megkéri a kezét. A hölgy természetesen igent mond, és nagy lesz az öröm kb. 2 percig. Egy útszéli zsebes megszabadítja az ifjú párt a „felesleges” értékektől. Alex legnagyobb bánatára a férfinál lévő lőfegyver elsül, kioltva ezzel Emma életét. Itt már érződött a dráma.

Ezt követően ugrunk 4 évet az időben. Láthatjuk, hogy Alex csak a kutatásának él. Létre akar hozni egy időgépet, hogy visszamenjen arra az ominózus estére és megmenthesse élete értelmét. Plusz pont a hihető motivációért. Lehetett volna az is, hogy építsünk egy időgépet, mert miért ne alapon. Ezzel szemben a jelen helyzet sokkal közelebb hozza a karaktereket a nézőhöz.

Mikor újra bekapcsolódunk Alex barátunk életébe, a gépezet már készen van, kipróbálásra vár. Nem is húzzuk sokáig kaland nélkül. A masina tökéletesen működik, valóban képes hordozóját visszarepíteni a múltba. A párocska újbóli találkozása tetszetősre sikerült. Nem vitték túlzásba a drámát és a romantikát, sikerült megtalálni a középutat, amely még elfogadható. A tragédia sajnos elkerülhetetlen és ezzel szembe kell néznie hősünknek is. Emma mindenképpen meghal azon az estén, csak mindig máshogy. Itt már nyilvánvalóvá vált, hogy ez az a fajta időutazós film, ahol nem lehet változtatni a történteken.

Bele lehetne menni ennek a logikai magyarázatába, az esetleges bakikba vagy ellentétekbe. De inkább csak élvezzük a filmet, mivel az időutazáshoz úgysem értünk, ezért nem tudhatjuk.

Miután Alex szembesül a csúf igazsággal, tovább folytatja utazását, ezúttal a jövőbe, hogy válaszokat keressen. A kérdés egyszerű. Miért nem lehet változtatni a múlton?

Kilyukadunk 2030-ban. Egy igazi nagyváros várja a látogatókat. Maga az utazás folyamata sem hétköznapi látvány, nagyon szépen kidolgozták. Újabb plusz pont.
Nem maradunk túl sokat ebben az idősíkban, mivel Alex itt sem találja meg a választ.

A következő megálló 7 évvel későbbre tehető, amikor is a Hold szétesett. Hűha! Innentől kezdve változik meg a film hangulatvilága. Több százezer évvel későbbre viszi a masina gazdáját. A világ alaposan megváltozott. A fejlett civilizációból szinte semmi sem maradt. Az emberek törzsszövetségekben élnek, legalábbis azok, akik a felszínen maradtak. A Hold pusztulása környékén az emberi faj kettévált. A felszínen lakók és a föld alatt élők táborára. Mondanom sem kell, hogy egyik csapat sem szereti a másikat.

Rövid idő alatt számos változást érzékelhetünk főszereplőnkön is. Elfogadta a sorsát, megértette, hogy vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni. Tovább kell lépni és erőt meríteni. A film vége felé láthatjuk először Jeremy Irons-t, aki egy morlock vezért alakít. Ők élnek a föld alatt és meglehetősen barátságtalanok. A lény szellemi ereje páratlan. Jó irányba terelte az evolúció.

A csetepaté elkerülhetetlen, ahogyan a gonosz bukása és happy end. Az időgép megsemmisül, valószínűleg megakadályozva egy lehetséges rossz jövőt. Alex megbékél életével és a jövőben marad.

Összességében egy kiváló történet, amely köré nagyszerű szerkezetet emeltek ezzel a filmmel. A képi megjelenítés már nem mai darab, de mégis kreatív és ötletes. Érdemes megnézni.