Válasz a hozzászólásra

Supernatural 8x18 - Freaks and Geeks

Azt gondolná az ember, hogy néhány résszel a szezon vége előtt körvonalazódni fognak a finálé eseményei, vagy legalább hőseink a fő irányvonallal kívánnak foglalkozni mindenféle mellébeszélés nélkül. Valahogy ez most mégsem teljesült és kaptunk egy olyan epizódot, amit gyakorlatilag akárhová be lehetne illeszteni. Kezdek félni attól, hogy nagyon összecsapják az írók a finálét és az egyébként nem is olyan rossz történet nem kapja meg a méltó lezárását. A mostani rész nem volt se jó se rossz, inkább teljesen átlagos.

Épp most jutott eszembe, hogy mennyire nincsenek már poénos részek a sorozatban. Talán a 22 részes évadban elférne egy-két ízig-vérig komolytalan 40 perc, én nem bánnám.

A mostani is elég komoly hangvételű lett a szokásos sablon szöveggel. Milyen érzése vadásznak lenni, mennyire nincs kiút ebből az életből, stb.

Egy rég nem látott karakter is tiszteletét tette, bár a Krissy nevű leányzó egészen elhanyagolható jelenségnek számított eddig is. Így közel 8 év után elmondható, hogy a készítők nagyon nem tudnak bánni a mellékszereplőkkel. Túl kevés van belőlük, akik viszont tényleg színesek lettek volna azok már rég halottak. Kellenének a jó arcok, akik miatt érdemes leülni egy-egy részre.

Maga a történet főként a vámpírokról és a vadászok új nemzedékéről szólt, elég lyukacsos történetben tálalva. Sok helyen bele lehet kötni a sztoriba, mert marhára nem volt életszerű.

A nagy poénok elmaradtak, főhőseink inkább lelkizéssel töltötték az időt. Mondhatnánk, hogy korrekt epizód lett, de így az évad vége felé inkább csalódásnak mondanám a főszál hiánya miatt. Ezt a részt be lehetett volna illeszteni bárhová, nem gondolnám, hogy a finálé előtt néhány résszel kellett volna erőltetni.

Összességében felemás érzései lehetnek a nézőnek, mert adott egy komoly hangvételű epizód, amit elrontottak azzal, hogy rossz helyre illesztették be.

6

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről