Supernatural 10x07 - Girls, Girls, Girls

Egy semmitmondó és töltelék epizódból a végére egy elég emberes rész kerekedett. Nem tűnt úgy, hogy ez a 40 perc végül komoly témákat fog feszegetni és remek jeleneteket produkálni, pedig így lett. Régóta hiányoltam, hogy alig maradtak mostanra ütős visszatérő szereplők, erre behoztak nekünk egy újat, aki épp annyira tűnik fajsúlyosnak, amennyire kell. Sajna negatívumok is akadtak, erre is kitérek a tovább mögött.

Kezdjük rögtön a negatív élményekkel, abból van most szerencsére kevesebb.

Castiel eddigi teljes történetszála totál értelmetlen és érdektelen zagyvaság. Neki egyértelműen a tesók mellett kellene lennie, de a készítők nem nagyon tudnak mit kezdeni az erejével hosszabb távon. Ezért kapott egy saját sztorit, amely semmilyen módon nem kapcsolódik az adott epizódhoz, ráadásul tökéletesen unalmas is. Nagyon jó lenne kezdeni ezzel valamit.

Egy bizonyos Rowena nevű boszorkány személyében kaptunk egy új visszatérő szereplőt, aki meglepően kellemes első benyomást tett. Nem tűnik egyértelműen jónak vagy rossznak, de a családi kötelékei miatt tuti, hogy fog érdekes jeleneteket produkálni még az ő személye. Hogy mire is gondolok, arról kicsit később.

Hőseink szokás szerint belebotlottak egy nekik való ügybe. Démonok, boszorkányok, prostik, stb. Csak a szokásos. Még Cole is feltűnt, aki az évad elején vadászott Deanre amiért sok évvel ezelőtt kinyírta az apját. Annyi szereplőt kaptunk hirtelen, hogy azt se tudtam mi lesz ebből az egészből.

A sztori szépen építkezett, a szokásos poénok némelyike elég jó lett. Az utolsó egy-két jelenetre rendesen beindult minden. A Sam-Cole-Dean egymásra fegyvert szegező háromszög környékén volt a tetőpont. Remek párbeszédek és kiváló színészi alakítások fémjelezték ezt a pár percet.

Végül Crowley a maga pár percével csak ellopta a show-t, amikor kinyögte, hogy Rowena az édesanyja. Akkor ott mindez már nagyon adta magát, kiszámítható volt, de nekem így is tetszett.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről