szar film

Hora (Whore) - 2009

1

Ez a film a leginkább azzal a szóval írható le, hogy: Ambivalens.
Egyrészt furcsa amatőr, művészfilm jelleget ölt, majd a következő pillanatban átvált értelmetlen ostobaságba, majd ebből áttérünk holmi huszadrangú darabolós, hentelős, slasher-be.
Norvégia újabb „gyöngyszeme” egy fércmunka, mintha a rendező (Reinert Kiil) sem tudta volna, hogy pontosan mit akart. Annyi bizonyos, hogy én kitenném rá a 18-cas karikát, nem csak azért mert durva, hanem mert megtekintése, akár még károkat is okozhat.


The Last Seven – Az Utolsó Hét ember a Földön…

3

A 7-es egy mesebeli szám, több kultúra tulajdonít neki mágikus tulajdonságokat. Ebben az alkotásban is központi szerepet kapott ez a szám. Kerekítettek köré egy olyan történetet, amire akárki felkapja a fejét. Joggal gondolhatja az egyszeri (vagy többszöri) filmnéző, hogy most aztán kifogott egy igazán érdekes alkotást. Az első filmes rendező, Imran Naqvi nem is készíthetett volna rosszabb filmet, illetve az én fantáziámat már meghaladja egy ilyen lehetőség elképzelése.
A menthetetlenül B-kategóriás, angol mozi csupán DVD-re jött ki a tavalyi évben, és megismerhetjük belőle, hogy milyen lenne, ha egyszer csak London 7 millió lakosa nyomtalanul eltűnne, 7 ember kivételével.


A Küklopsz Szövetsége (Cyclops)

2

Az IMDB-n 3-as értékeléssel bíró Tv film önmagáért beszél, pláne ha vetünk egy pillantást erre a katartikus borítóra. Na, persze tudjuk jól, hogy nem könnyű a tévés alkotások sorsa, de ez nem lehet mentség, ha az ember egy ilyen borzalomba szalad bele. Én persze tudtam mire számíthatok – és el kell ismernem kialakult bennem némi vonzalom az ilyen B-kategóriás thrash-ek iránt.
Azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül…

Bonin: Az Országút Gyilkosa(Freeway Killer)

Már megint egy sorozatgyilkos, gondoltam magamban, de azért adhatok egy esélyt a filmnek, mert miért is ne. Már távolról Asylum- szaga volt a dolognak, de nem kell megijedni ennek az alkotásnak semmi köze a veretes stúdióhoz.
Ez önmagában, anélkül is pont elég rossz.
Egyébként stílusában, hangulatában egy Asylum mozit idéz, de ez az típus, amin nem lehet jókat kacarászni. Ez is szánalmasan gyenge, de nem poénos mellé.
Csak simán rossz…

Jó tanács: Sohase stoppolj!

3

Jött 1 busz

Ha az emlékezetem nem csal, akkor ez az első magyar film, amiről kikerül egy kritika. A film koncepciója nagyon érdekes, hiszen öt különálló rövidfilmet tartalmaz, aminek középpontjában egy budapesti buszjárat, a 78-as áll.
Vagyis mind az öt fiatal rendező egy-egy busszal kapcsolatos filmet rendezhetett. Kezdeti lelkesedésem rekordidő alatt lelohadt.

A következő megálló…

2

Apokalipszis – Az Ítélet Napja(Quantum Apocalypse)

Hogy én mennyire utálom a katasztrófa filmeket! Ez is az, de emellé még katasztrofális is. Az IMDB 2,9-es értékelése sokat elmond, illetve aki egy percig kibírja, rögtön észreveheti, hogy ez egy keservesen huszadrangú, Asylum-szintű produkció. Irgalmatlanul hatásvadász címe ellenére, ez egy hamisítatlan borzalom, tehát ismét gazdagodik a ’szar  filmek’ sora.

Áltudományos népvakítás a köbön.

2

Füstölgő Ászok 2: Bérgyilkosok Bálja(Smokin’ Aces 2: Assassin’s Ball)

Ha már úgy is foglalkoztunk a remeklő első résszel, akkor már miért ne vegyük górcső alá a folytatást is. Az idén kijött mozi – csak DVD-re – gyakorlatilag lerombol mindent, amit az előző rész felmutatatott.
Valami elképesztően gyenge, igénytelen, röhejes produkcióval rukkoltak ki.
Néztem is, hogy mégis mi ez a … aztán utánajártam a dolgoknak.

Ha érdekel mire jutottam…

3

Gyilkos Mulatság(Murder Party)

Az ünnep utórezgéseként az alábbi Halloween-i mozival jelentkezem:
Már a cím félrevezető, ugyanis ebben a filmben az égvilágon semmi nincs, ami összeegyeztethető a ’mulatságos’ fogalmával. Egy végtelenül amatőr munka, ami ígéretesen indul, de tíz perc után rá kell jönni, hogy ez bizony ilyen, és nem lesz változás. Egész egyszerűen unalmas, kaotikus és nincs az égvilágon semmi értelme. Az IMDB értékelése szerint nem rossz ez…

Ezzel vitatkoznék és fogok is.

1

Garfield és a Zűrkommandó (Garfield's Pet Force)

Eddig azt hittem nincs olyan film, amit semmilyen korú, nemű embernek nem ajánlok! De rájöttem, hogy van. Pedig nekem viszonylag nagy a tűréshatárom, ha filmekről van szó. De ez tényleg rossz! Talán nem is ez a megfelelő szó, inkább borzalmas, nézhetetlen! Végigkínlódtam a hetven percet, de már nagyon vártam, hogy vége legyen… A Garfield filmek és a Garfield és a valós világ tetszett. Nem mondom, hogy nagyon jó filmek, de nézhetőek. Na ez nem igaz a Garfield és a Zűrkommandóra! A történet értelmetlen, viccek, poénok nincsenek benne. Borzalmas!


Tovább

4

Üvegcsapda(Glass Trap)

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, hiszen ez a film leírhatatlan. Addig rendben van, hogy egy B kategóriás Trash moziról van szó, de mégis mit lehet azzal kezdeni, ha érezhetően komolyan vették a filmet? Az ilyenekkel nincs is baj, amíg poénként forgatják, de így már más a helyzet.
Annyi a lényeg, hogy ez ismét egy felejthető, Asylum szintű produkció.

Bábozzunk hangyákkal…

2