Gyilkos Mulatság(Murder Party)

Az ünnep utórezgéseként az alábbi Halloween-i mozival jelentkezem:
Már a cím félrevezető, ugyanis ebben a filmben az égvilágon semmi nincs, ami összeegyeztethető a ’mulatságos’ fogalmával. Egy végtelenül amatőr munka, ami ígéretesen indul, de tíz perc után rá kell jönni, hogy ez bizony ilyen, és nem lesz változás. Egész egyszerűen unalmas, kaotikus és nincs az égvilágon semmi értelme. Az IMDB értékelése szerint nem rossz ez…

Ezzel vitatkoznék és fogok is.

Na, azért akad egy pár kacagtató jelenet (hosszabbítós láncfűrész :D), vagy szöveg, de összességében akkor is nagyon gyenge mozi.
Pedig még díjakat is nyert… bár én még egy jelmezversenyen sem várnám az első húszba.
Kezdésként beúszik a régi idők horrorjait jellemző zene, majd a szinkronhangok sorolása, melyben egyszer csak elhangzik: Szemgolyó süti.
Kénytelen voltam visszatekerni, mert azt hittem rosszul hallok… de nem.
Természetesen nincs ilyen szinkronszínészünk, egyszerűen csak megjelenik egy szemgolyót formázó sütemény és a magyar munkatársak úgy gondolták, hogy be kell mondani a süti alá írt megnevezést.

A lényeg, Halloween van, az utcákat faragott tökök, művégtagok,- pókhálók borítják, mindenki ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezben flangál, majd összefutunk főszereplőnkkel.
Ez a férfi egy mulya kinézetű alak, aki még a saját macskájával szemben sem képes érvényesíteni az akaratát.
Ahogy sétál hazafelé, szó szerint az útjába fújja a szél a Gyilkos Mulatság meghívóját.
Chris, mert így hívják, úgy dönt mellőzi az otthoni videózást, süt valami süteményt, kreál magának karton dobozokból egy lovagi jelmezt, majd útnak indul a Halálos Hepajra.
Azt hihette, hogy ez egy jó kis buli lesz emberekkel, itallal, jelmezekkel, ahol majd jól érzi magát, és ez alapvetően csak abban hibádzik, hogy jól érzi magát. A Gyilkos Mulatság nem más, mint pár elborult agyú művészlélek bohóckodása. Ez annyit jelent, hogy balsorsú főhősünket rögtön leteperik, amint belép.
A cél az ő kinyírása.
Annál is inkább, mivel az egyik csajt sikeresen megöli a süteményével.
Gyilkos dolog a mazsola allergia…

Körülbelül eddig élvezhető a film. Innentől kezdve folyamatosan csak értelmetlen jelenetek és dialógusok következnek. A gyilkos szándékú népek isznak, drogoznak, kefélnek és ostobaságokat beszélnek. Mindezt körbelengi valami idétlen hangulat, ami a halál és a művészet ábrázolásának bizarr keresztezése. Majd szóljon valaki, ha talál ebben bármi művészit…
Amennyiben ez egy paródia akar lenni a művészet elkorcsosulásáról, akkor értékelhetőbb valamivel, de az a baj, hogy a film megítélésén nem képes javítani.

Szóval ez az alkotás simán felér egy kínzással, de minimum egy agysokk. Az igazságszérumos résznél valami megpattant bennem.
Nem is hevertem ki sokáig, szóval azért hatásos filmről van szó.
Egyedül öngyilkosoknak tudom ajánlani, akiknek csak az utolsó lökésre van szüksége, hogy megváljanak az életüktől.
A végére persze mindenki meghal – a főhőst kivéve – egymást végzik ki változatos módszerekkel.
Alapjába véve, nagyon hervasztó mozi, ami fél óra után kiöli az ember minden érdeklődését és életkedvét. Az egész egy rendszertelen ostobaság, ami hallatlanul unalmas és ezzel hosszabbnak tűnik, a valóságos játékidejénél. Stílusában a régi horrorokat idézi, annyi különbséggel, hogy vígjátéknak van feltűntetve. Pár poéntól eltekintve azonban semmi víg nincs benne. Inkább lehangoló.

Valóban nem tudom senkinek sem ajánlani, ha valaki mégis megnézné… csak saját felelősségre!

1

Azért egy kis jellemfejlődés

Azért egy kis jellemfejlődés végbement a film végére: a tag le merte küldeni a macskát a fotelből. :D

A-fraid képe

Ez igaz! E lényeges

Ez igaz! E lényeges momentumot kifelejtettem... :D

wouhn képe

Pont ezt mondtam én is.

Pont ezt mondtam én is. Lehet, hogy ezért kapta a díjakat. Laughing

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről