Igazából az IMDB 3,8-cas értékelése elég beszédes. Ám a baj az, hogy amikor én a filmet megnéztem, még nem volt semmilyen értékelés. Pedig megmenthettem volna magam közel másfél óra dögunalomtól, de én nem bírtam magammal.
Az előzetes érdekes volt, némi amatőr hangulattal fűszerezve, – ami esetenként igazán kedvemre való mozik ismertetőjegye – de ahogy az már annyiszor előfordult rászaladtam arra a bizonyos harci péniszre…

Kezdésként egy férfi tér magához az üres londoni utcán. Nincs sehol egy lélek se, semmi mozgás, semmi élet, egyedül van, minden kihalt.
Ekkor még nem hibáztak a készítők, hiszen a kietlen utcák, az elhagyatott épületek és a még mindig működő közlekedési lámpák megteremtenek egy egészen borzongató posztapokaliptikus hangulatot.
Sajnos ettől kezdve egyenes arányban romlik a film színvonala.
A már említett hét ember, aki a lakatlan városban maradt, szépen lassan összetalálkozik.
Eközben a néző az égvilágon semmit sem ért, érthetetlen, nem ritkán bizarr bevillanások szakítják meg az eseménytelen eseményeket, mialatt igyekszenek misztikus homályba vonni az egészet. Érthetetlen események követik egymást, az egész egy zagyvaság, de annyi bizonyos, hogy a hetes szám gyakran előfordul az alkotásban, és talán a keresztény vallás is jelentős lehet.

Az egész összefüggéstelen, egészen a legvégéig, ami rendben is van csak a befejezés, ahogy minden kiderül… Na, az aztán csalódást keltő!
Persze kinek mi jelent csalódást…

A hét szereplő összegyűlik és találgatással – mégis mi történhetett – és többnyire céltalan mászkálással töltik az időt. Nem emlékeznek semmire, egyedül a bevillanások közösek bennük, egyelőre…
Aztán persze jó szokásként jön az egyáltalán nem meglepő fordulatok serege, természetesen módjával, de a szereplők is fogyni kezdenek, miközben rájönnek arra is, hogy rajtuk kívül még van valaki a városban. Ezt az alakot csak ritkán látni és Danny Dyer személyesíti meg, egyáltalán nem bizalomgerjesztő alak…

Ahogy haladunk a vég felé, egyrészt már a falat kaparjuk, hogy véget érjen végre, másrészt elkezdenek megvilágosodni elménkben az eddig ostobaságnak tartott események.
Sajnos, ezáltal ugyan a történet értelmet nyer, de annyira érdektelen és gyenge, hogy nem érte meg végigszenvedni a végső konklúzióig azt a rengeteget unalmas, vontatott percet.
Bosszantóan elszúrták a mozit, hiszen a remek felvezetés után, elrontották a tárgyalást azzal, hogy túl sokat ködösítettek, miközben elfeledkeztek arról, hogy azért valami történhetne is a filmjükben.
Mindezt „megkoronázták” egy iszonyatosan gyenge és számtalanszor eljátszott végkifejlettel, amelyet az előzmények fényében nem is teljesen értek. A színészek egyszerűen semmit nem tudnak hozzáadni a filmhez, ami így elvetélt próbálkozás maradt.
Pedig nevesebb, bár nem élvonalbeli színészek is akadnak a szereplők között.
Elsősorban a keveset szereplő Danny Dyer, de ott van még a sokak számára ismerősebb Tamer Hassan, vagy Kevin Phillips, Ronan Vibert, esetleg Rita Ramani, és ne felejtsük el Daisy Headet, valamint Sebastian Streetet és John Mawsont se.
Azért az látható, hogy nem a szakma elitjéről van szó, ámbár nem az nem is szükséges egy jó filmhez.
Elég lett volna egy jó sztori, amely igazából meg is adatott. Könnyedén párhuzam vonható a Vanishing on 7 streetel, de az a film – bár szintén nem túl erős – mégsem elkeserítően gyenge.
Azt lehetett élvezni, ezt maximum akkor sikerült volna, ha pisztolyt szorítanak a fejemhez.
Kár ezért a filmért, mert jól indult, de azonnal egyértelművé válik a néző számára, hogy nem kellene minden jöttmentnek filmet forgatni…