The Walking Dead 2x01 - What Lies Ahead

Azt hiszem sokak nevében mondhatom, hogy majd egy éve erre várunk. Az első évad körüli hype, na meg persze a teljesítmény előrevetítette, hogy nem akármilyen második évaddal kell számolnunk. Kezdjük talán azzal a nem elhanyagolható újítással, hogy hosszabbak lettek az epizódok. A mostani például keményen 63 percet nyomott. Tudjuk jól, hogy ez a sorozat sem egy kapkodó idegbeteg, épp ugyanannyi drámát szoktunk kapni, mint akciót. Most egyikből sem volt hiány.

Az emberek szeretik a drámát. Szeretik, ha kedvencükért tűkön ülve izgulhatnak. A BSG és a Lost is a szereplőkkel adta el az egész mondanivalót. Egyszerűen lenyűgöző karaktereket hoztak össze ott a készítők. Itt is valami ilyesmi lenne az elvárás, de úgy érzem ez még nem érett be. Nem is tudom, hogy fog-e valaha. A szereplők többsége nekem olyan töltelék embernek tűnik, nem sokan hiányoznának, ha álmukba átalakulnának sétáló hullákká.

Ezzel szemben maga az atmoszféra szinte tökéletes. Ehhez nagyban hozzájárul a sminkmesterek véget nem érő munkája, mikor megalkotják a zombikat. Fantasztikusan néznek ki az élőhalottak. Ezen kívül ott vannak még azok a nagyon finom apróságok, amiket szinte nem is lehet leírni. Szeretem meglátni a szépséget még az ilyen zord környezetben is. Az epizód végi képsorok pontosan ennek az érzésnek a kiteljesedését szolgálták. Nagyon szép jelenetet kaptunk.

De mégis az izgalomé volt a főszerep. Hőseink elakadtak egy lepusztult autóktól hemzsegő többsávos autóúton. A kocsi tönkrement, a továbbhaladás lehetősége korlátozott volt. Ki gondolná, hogy pont egy szép számú zombi falka fog feléjük kóvályogni. Közelről láthattuk milyen félelmet szül ha tőled alig pár centire haladnak el ezek a fenevadak. Mindenki féltett mindenkit. Tudták, hogy ha bárki is megnyikkan, az az összes túlélő halálos ítélete lehet.

A kislány Sophia húzta a rövidebbet, ráleltek a zombik és egészen az erdőig kergették a megriadt gyereket. Rick barátunk szíve ismét a helyén volt és habozás nélkül utánarohant. A csetepaté vége az lett, hogy Sophia eltévedt, ki tudja mit történt vele. Hőseink mindent átkutattak, de hiába.

Később az izgalmakat felváltotta a dráma. A felfokozott iram csillapodott, de a kiváló hangulat megmaradt. Újra az emberközpontúság került előtérbe. A hit, Isten, kulcsfontosságú kapaszkodóvá váltak.

A záró képsorok és a következő rész előzetese bizonyították, hogy nem akármilyen folytatás elé nézünk. Lesz itt minden, ami szem szájnak ingere. Carlt, Rick kisfiát valaki meglőtte, nem tudni mi lesz a sorsa. Bár meg kell mondjam a lövést felvezető jelenetsor nagyon szépre sikeredett.

Összességében egy jól eltalált évadnyitó, ami ott folytatta a kalandokat, ahol abbamaradt. Azon ritka sorozatok közé tartozik a The Walking Dead, ahol szinte bármilyen írói döntésből ki lehet hozni valami jót. De azért ne bízzuk a lamantinokra, mint a South Parkban.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről