Válasz a hozzászólásra

Carnivále 1x2 – After the ball is over

Csütörtök, tehát ismét jelentkezem a Vándorcirkuszunk történetével. Az évad megnyitása meglehetősen fogósra sikeredett. Tele vagyunk kérdésekkel a történésekkel kapcsolatban.
Mi lehet még ebből? Vajon kitart e a lendület? Mi lehet a háttérben? Kik ezek az emberek valójában? Emberek egyáltalán?
Annyi bizonyos, hogy a második rész még sodró lendületű.

Tovább…

Ben Hawkins:
Egy különös helyzettel kezdődik a rész. Ben és Justin egymás mellett üldögél egy kávézóban, amikor is megérkezik egy ízléssel öltözött úr, keménykalapban és szintén helyet foglal. Ezután pedig egy katona érkezik, és szintén leül. Aki jól figyelt az előző részben, fel is ismerheti ezt a két alakot. Ekkor megszólal a felszolgáló nő, hogy: „Együtt az összes próféta!”
Aztán: BUMM!! Csak álom volt az egész.

A cirkusz ismét tábort vert és Hawkins-nak meg kell dolgoznia az ételért. Azt a feladatot kapja, hogy rakjon rendet a „poggyászkocsiban”. Ott érdekes dolgokra lel. Egy az álombéli férfiéhoz hasonló ruhát és kalapot. Továbbá egy régi fényképet, ami egy nőt ábrázol.
Ám kiderül, hogy ez a kocsi nem is létezik! De akkor a kép, hogy lehet valóságos?
Ben Samson-hoz fordul segítségért, de csak a vak nem látja, hogy a mélynövésű emberke füle mögött is vaj van.
Elkezdenek kialakulni a szerelmi szálak is. Jonesy és Sophie közt, Ben és Ruthie közt, míg Sophie talán érdeklődik Ben iránt is. De biztosíthatok mindenkit, hogy a dolgok nem maradnak ennyire egyszerűek a későbbiekben.
Ben iránt sokan érdeklődnek a társulat tagjai közül (Lodz, Samson, A Főnökség) ezekhez csatlakozik Sophie édesanyja, Apollonia is.
Lodz és Samson beszélnek Hawkins-ról és szóba kerül egy bizonyos Scuder és a St. Louis-ban történtek. De ennél többet nem tudhatunk meg. Egyelőre…
Ben ismét álmodik, de most a Világháborús szín elevenedik meg, csak sokkal részletesebben.
És megjelenik egy cirkuszi medve is? Na, most már végképp nehezen érthetőek a történések…
Hogy a fenébe kerül az oda? Mi értelme van?
Az éber kómában fekvő, ágyhoz kötött Apollonia meglátogatja Ben-t.
De csak annyit tud kinyögni, hogy: „Te vagy az!” és aztán fogja magát és összeesik.
Ben Ruthie-hoz fordul, aki elmondja, ki is volt Scuder. A képen látható nőről is kiderül, hogy kicsoda.
Samson és a társulat tagjai között (főképp Jonesy) kezd kialakulni a feszült kapcsolat, hiszen a kölyök miatt a Főnökség megváltoztatták az útitervet. A feszültség nagy, titkok rogyásig, de cirkusz halad tovább.

Justin testvér:
Természetesen Justin is ugyanazt álmodta, amit Ben, de egyelőre nem tulajdonít neki túl nagy fontosságot. Egészen addig, amíg egy találka miatt el nem megy a kávézóba és fel nem ismeri azt. Egyébként itt az idős mentorával, Norman-nel találkoznak a nővérével, aki nem mellesleg annak idején befogadta őket. Majd otthonában fogadja az egyik gyülekezeti tagot, akié a Chin’s nevű bűnbarlang.
Justin megpróbálja szép szóval rávenni a férfit, hogy adományozza az egyháznak az ingatlant, ám mikor ez nem megy, szembesíti a legnagyobb bűnével. Elég megrázóan ábrázolt hallucináció.
Az épület ennél fogva, persze, az egyházé lesz.
Justin meg van győződve róla, hogy ő az Úr személyes kiválasztottja és hogy Ő maga szól hozzá.
És miért is ne lehetne igaza?
A rész némi önfenyítéssel zárul.
Úgy látszik hagytak még a rejtélyekből későbbre is. A megismeréshez nem jutottunk sokkal közelebb, bár ez helyén való, hiszen még csak a második epizódnál tartunk. A készítők úgy szórják az információ morzsákat, mint vénasszony a kölest a verebeknek.
Én azért még csipegetek…

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről