Válasz a hozzászólásra

A Bourne-hagyaték (The Bourne Legacy)

Nagy hülyeségre vállalkoztam, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem ezt a filmet. Hogy mondhatnék véleményt úgy róla, hogy nem láttam az előzmény trilógiát? Nos, úgy hogy a Hagyatéknak semmi köze nincs Bourne-höz.
Legalább is csekély, ugyanabban az univerzumban játszódik, ugyanazokkal a díszletekkel, de más főszereplővel és egy olyan történettel, ami megkísérel folytatni egy – úgy tudom hiánytalanul - lezárt szériát.


A Bourne-filmeket nagyra tartják, én is megnézném őket, ha időmilliomos lennék, de talán majd egyszer. 
A Robert Ludlum által kreált világban hemzsegnek az ügynökök és a mozi elkészítésére a Gilroy-klánt vették rá, akik remek ötlettel álltak elő. Bourne sztoriját lezárták, ergo valami más kellett, de mégis Bourne.
Ez ám a dilemma.
Fogták magukat és megteremtették Alex Cross-t, aki egy hasonló ügynököt alakít, mint az egykori címszereplő.
A figurát a mostanság felkapott Jeremy Renner úr lábai elé tették, aki rábólintott.
Így ő lett a lehetséges új franchise-ként avanzsáló Cross-sztorik főszereplője.
A bevezetőmben kitértem rá, hogy én nem láttam a kapcsolódó trilógiát, és talán ez lehetett az oka, hogy annyira nehezen tisztult fel a kép, ahogy a mozit bámultam.
Vagyis a negyedik részként kezelt alkotás önmagában talán nem is egy könnyen értelmezhető és az előzetes alkotásokkal egyetemben sokkal jobb élményt nyújt, mint egyébként.
Ez csak abból a szempontból gond, hogy ha a mit sem sejtő néző leül elé, akkor nem biztos, hogy könnyen azonosul a látnivalóval. Sokáig én sem értettem miről szól a történet és majdnem a végéig megmaradt ez a zavartság. Az volt az érzésem, folytatást látok, amiben túl sok volt az átfedés, ahhoz hogy önálló moziként kezelhessük. Valahogy nem homogén a látnivaló, az események közötti átmenetek sem egyértelműek, bár emiatt okolható az előzmények ismeretének hiánya is. Az utalgatásokkal a címszereplőre, azt hiszem egyértelmű, hogy a Hagyaték folytatás, még akkor is, ha új karakterrel bővítik a világot.

Cross szintén ügynök, aki részt vesz egy különös kísérletben, mely során felturbózzák az érzékeit, csökkentik a fájdalomérzetét, és elérik, hogy mentálisan irányíthatóak legyenek az emberek, mindezt néhány tablettával, ami mellesleg függőséget is okoz.
Egy kicsit áthajlunk a tudományos fantasztikumba, de ez még elmegy…
Cross része ennek a viselkedés módosító programnak, mely mögött komoly gazdasági és politikai összefonódások állnak. Ám a bili kiborul és megkezdik a Takarítást.
A „takarítónő” pedig Edward Norton, kinek karaktere irgalmat nem ismerően ered a tisztogatást túlélő, függőségével küszködő Cross után.
Az ügynök tudja, hogy csak magára számíthat és elhatározza, hogy elnyeleti magát a földdel.
De ehhez először utánpótlást kell szereznie a szerből, vagy végleg le kell állnia vele. Ebben lesz segítségére Rachel Weisz, vagyis az általa alakított szereplő, Dr. Shearing.
A sebtében leállított szuperkatona program utolsó túlélőjeként menekülni kényszerül, de szüksége van a doktornőre is. Ezért hurcolja magával maga után, miközben lőnek rájuk, a vérüket kívánják, végig kergetik őket a fél világon, eközben azért akad idejük a tisztességesen összekavart szálak kibogozására is, szóval hőseink koránt sincsenek elveszve.

Cross megjelenésével más irányt vesz a Bourne-világ, amiről én nem tudom megmondani, hogy jó-e vagy sem. Ahhoz látni kellene az első hármast. Majd egyszer, de addig, annyit mondhatok:
A Hagyaték egyértelműen egy – egyébként ötletes – kísérlet arra, hogy egy jól menő szériát feltámasszanak a lezárását követően. Ötletek akadtak, de ez akkor sem lesz több, vagy jobb egy szokványos akciófilmnél. Akkor sem, ha az akció részek elég jóra sikeredtek.
Persze akadnak meredek dolgok, de melyik hollywoodi moziban nem látunk ilyesmiket?
Cross karaktere és Renner üres játéka nem ragadott magával és mivel a sztori kissé zavaros volt a számomra, illetve furán követték egymást az események, nem tekintem jól sikerült alkotásnak.

6

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről