Válasz a hozzászólásra

The Big Bang Theory 4x24 – The Roommate Transmogrification (Évadzáró)

Ami késik, nem múlik és ugyan az évad már jócskán véget ért, sajnos csak most jutottam el idáig, hogy megemlékezzek e nagyszerű komédia nagyszerű lezárásáról. Ugyanis az utolsó 4-5 rész remekül sikerült, nagyon szórakoztatóak és viccesek voltak. Az évad utolsó epizódja híven követte ezt a mintát, továbbá olyan felütést adott az ötödik évadnak, hogy az a régi szériát idézi.
A készítők feladták azt a bizonyos labdát…


A Breakout Kings fordítása miatt elmaradtam más feladataimmal, a sorozat elsőbbséget élvezett, egészen addig, míg a gépem össze nem rogyott az évek súlya alatt. Most már újult rendszerrel és erővel elkezdem pótolni a hiányosságokat.
Ennek első lépéseként lezárom a Sorozatportálon a TBBT-t, amely legközelebb ősszel érkezik új epizódokkal, az új évad keretében.

Azt máris megígérhetem, hogy a nyár folyamán lesznek kisebb-nagyobb tájékoztatók a szériával kapcsolatban, majd a kezdés előtt némi fejtegetésbe is belekezdek arról, hogy mit várhatunk a készítőktől az új évadban.

De most már rákoncentrálva a lényegre, vagyis az évadzárásra, meg kell hagyni, hogy a beiktatott plusz epizód (eddig 23 résszel futott, most forgattak egyet pluszba) olyan lezárást kapott, ami nagyon komolyan meghatározza, milyen irányban folytatódik a következő évad, de még sem sejthető mi sül ki az egészből.

Csóró Howardot annyiszor ugratták már barátai, mivel csak neki nincsen doktorija, hogy össze se számolhatnánk, de ez az élcelődés egészen új dimenziókba emelkedik, amikor is Bernadette boldogan elújságolja, hogy megkapta a PHD-jét és megkörnyékezte egy hatalmas gyógyszerész cég, aki rengeteg pénzt és állást kínált neki. Erre barátai rögtön rákontráznak, Penny aktív vezetésével arra, hogy majd kitartott férfi lesz, vigyázzon a vonalaira, stb. Ez alapvetően csupán egy könnyed mellékszál – bár ki tudja mi lesz ebből a következő évadban -, de jó poénokat hoztak ki ebből.

Az egyértelmű főszál persze a szerelmi háromszöggel foglalkozik. Ám ebbe belekeveredik Raj is, aki megelégeli, hogy állandóan a gerlepárt hallgassa, hát úgy dönt Sheldonnál alszik. Ebből sarjad ki az ötlet, hogy lakást cserélnek Leonarddel.
Azt mondanom sem kell, hogy Sheldon ismét brillírozik a hülyeségek terén. Még meg sem szokta az ember, hogy Sheldon nem Leonarddel eszik együtt, betoppan Penny.
Elég annyi, hogy a hosszú ideje nő nélkül tengődő indiai srác és a csalódott, boldogtalan pincérnő/színésznő elég jól megértik egymást, de elkövetnek egy komoly hibát… :D

„Még mindig nem tudsz hozzám beszélni?”

Ez persze nem maradhat titokban úgy, hogy az évad vége egy „mindenki néz a másikra és nem ért semmit”- helyzet. Nem semmi befejezés, főleg hogy kiderülnek dolgok Priyja háza tájáról is, mi több Leonard is szembekerül a legendásan maradi indiai szülőkkel.
Összességében elég hullámzó teljesítményt nyújtott a széria ebben az évadban. A harmadik elképesztő poénhalmaza után, a negyedik egy kicsit erőtlenebb volt, de azért remekül kezdett és remekül fejezett be. Végső soron ízig-vérig igazi Big Bang Theory-is évadunk volt. Ha az ötödik legalább ilyen lesz, azt hiszem sokan elégedettek leszünk.

Köszönet a fáradhatatlan fordítóknak:
 Ms Phantomnak, Mor Tuadh-nak, LFL-nek és Aresiusnak és nem utolsó sorban Szigonynak.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről