A film láttán csak felsóhajtottam: „Mi lett veled Duncan?”
A nagysikerű Hold rendezője most több pénzt kapott, hogy forgasson, mi több a nevesebb Jake Gyllenhaalt is a stábhoz csapták, hogy a főszerepben ne akárkit láthassunk. Az előzetes alapján egy nem mindennapi, igazán izgalmas és elgondolkodtató, vérbeli sci-fi-t várhattak a nézők, én is azt vártam.
Részben ezt meg is kapjuk, másrészről pedig komoly csalódás a film.
Nézhetem, ahogy akarom, ez bizony elkapkodott és felületes.

A mostani bejegyzés egy olyan horror-thriller, ami ígéretes történettel rendelkezik, de a megvalósítása már inkább középkategóriás.
A lehetőségek erőteljesen domborodtak ki, ám valamiért mégis csak egy középszerű fantasztikus elemeket és tűrhető effekteket felmutató tipikus produkció sikerült belőle. Nem mondom egyszer meg lehet nézni, de nem az a típus, amiért még egyszer epekedne az ember.

Ez a film a leginkább azzal a szóval írható le, hogy: Ambivalens.
Egyrészt furcsa amatőr, művészfilm jelleget ölt, majd a következő pillanatban átvált értelmetlen ostobaságba, majd ebből áttérünk holmi huszadrangú darabolós, hentelős, slasher-be.
Norvégia újabb „gyöngyszeme” egy fércmunka, mintha a rendező (Reinert Kiil) sem tudta volna, hogy pontosan mit akart. Annyi bizonyos, hogy én kitenném rá a 18-cas karikát, nem csak azért mert durva, hanem mert megtekintése, akár még károkat is okozhat.

Vincenzo Natali ezúttal a Cyberpunk témakörében merül meg, még pedig egy fordulatos, szövevényes kém sztorit forgatott. A kultikus Kocka rendezőjének filmje erősen magán viseli Philip K. Dick stílusjegyeit, ez nyilván nem véletlen. 
A nem is olyan távoli jövőben az ipari kémkedés sokkal komolyabb, veszélyesebb és fontosabb, mint mai napság.