romantikus

Exférj újratöltve (The Bounty Hunter)

A mostani bejegyzésem, friss mozi, az Aniston-Butler párossal reklámozott romantikus vígjáték, amit azért néztem meg, mert kíváncsi voltam Butler játékára, mert A csúf igazságban tetszett.
Azt hiszem, senkit nem fogok meglepni a hírrel, miszerint:
Ez egy újabb klisé hadsereget felvonultató film, annak ellenére is, hogy az alaphelyzete újszerű és érdekes. Az alkotás mégsem túl jó.

Az exfeleséged lecsukatni a legjobb meló.

4

Dracula

1992-ben került a mozikba Francis Ford Coppola filmje, mely a jól ismert és korszakalkotó író, Bram Stoker vámpírregényének újrafeldolgozása, ki tudja már hányadszor. Az alkotás különlegessége abban van, hogy visszanyúlt a régi, gótikus hangulathoz és korhű megjelenítéshez. Eltérések akadnak persze, de alapvetően ragaszkodik az eredeti történethez a film. A vége más, és az egészet tulajdonképpen a szerelemre hegyezték ki, de mégis olyan érzést kelt, mintha az eredeti könyvet olvasná az ember.


A szerelem a halálon túl is szerelem.

8

Mindenképpen, talán


A Sztárom a párom és az Igazából szerelem alkotóinak produkciója a Mindenképpen talán. Nem rossz kis film ez, leköti az ember figyelmét, kellő mértékben romantikus is. Amolyan egyszer nézhető kategória, de ez csak az én meglátásom.

Folytatás…

5

Négyen egy gatyában

Négyen egy gatyában

A Négyen egy gatyában bármennyire is egy rosszul hangzó cím, a végeredmény egy kedves és aranyos film legfőképp a kamaszoknak szánva. Készült belől második rész is, 2008-ban mutatták be. Könyvadaptációról van szó, Ann Brasheres írta, legalább négy rész jelent meg, ha jól számoltam.

Folytatás…

5

A Csúf Igazság (The Ugly Truth)

Valentin nap alkalmából előre vettem ezt a tavalyi romantikus vígjátékot, amit a csinos Katherine Heigl-lel és a sármos Gerard Butlerrel próbáltak eladni. És meg kell hagyni, ez sikerült nekik!
Tűrhetően választották ki a párost a filmhez, a szövegkönyvön is érződik, hogy nem csak úgy összedobálták, de természetesen a történet nem tud szabadulni az ilyenkor szokásos műfaji sablonok közül.

Klisétenger szarkazmussal.

6

Ősz New Yorkban

Ősz New Yorkban

Az Ősz New Yorkban című filmet még 2000-ben mutatták be. Joan Chen rendezte, aki alapjában véve nem tett korszakalkotót a romantika műfajában, különösebben azt sem érzem, hogy újraértelmezte volna azt, azonban jól ráérzett kikkel kell megcsinálni a filmet. A két név Richard Gere és Winona Ryder. És akkor New Yorkot még nem is említettem… 

Folytatás…

7

Szerelem a kolera idején

Mike Newell rendezőként mindent megtett, hogy visszaadja Gabriel Garcia Marquez egyik legismertebb könyvének hangulatát. A direktor nevéhez fűződik a Harry Potter és a Tűz serlege, és őt bízták meg a 2010-ben bemutatásra kerülő szuperprodukció, a Prince of Persia – The sands of time „életre keltésével”.

Ezen információk birtokában bátran gondolhattuk azt, hogy a Szerelem a kolera idején egy minden szempontból maradandó romantikus film lesz. Látszik, hogy sokat dolgoztak vele, nagyon igényes mű. A kellő hatást azonban nálam nem tudta elérni. Egy romantikus drámának könnyeket kellene csalnia a néző szemébe, elvarázsolni, szomorúan szórakoztatni.

Kattints ide a tovább olvasáshoz...

7

Az időutazó felesége

Mindig nagyon szigorú vagyok a drámákkal kapcsolatban, mert ez az a műfaj, amelynek el kell kápráztatnia a nézőt, olyan hangulatot generálva, hogy beleélhessük magunkat a történetbe, mintha mi magunk lennénk az egyik szereplő.

Azt el kell ismernem, hogy az Időutazó felesége egy ötletgazdag és egyedi film, amely (talán elsőként) a múlt-jelen-jövő határait átszabva csábítja el a nézőt.

A kivitelezésre egy szavam sem lehet, de valahogy nem tudta hozni azt az atmoszférát, ami elvarázsolt volna. Nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, nem éreztem a fájdalmukat, de meg tudom érteni azokat, akiknek tetszik a film.

Ide kattintva folytatom...

6.5

Karácsonyi üdvözlet(The Christmas Card)

Utolsónak szánt karácsonyi bejegyzésemnek ez a filmet gondoltam, mert az ismertetője felkeltette az érdeklődésem. Egy Hallmarkos produkcióról van szó, ami egy bizonyos minőséget garantál, de azt kell, mondjam én egy kicsit többet vártam a story alapján.

Mire képes egyetlen üdvözlő lap?

6

Igazából szerelem(Love Actually)

Első karácsonyi bejegyzésemként ezt a filmet választottam, mivel nagy kedvencem, remek színészgárda fémjelzi és nem utolsó sorban: Érzésem szerint megragadja egy giccsessé, üzletté tett ünnep valódi értelmét, hangulatát. Egy kiváló angol film, ami megmutatja – elképesztően sokszínűen – hogy mit is jelent ez az ünnep valójában. Emellett páratlanul jó szórakozást nyújt, megmosolyogtat, elszomorít, és bár színészek játszanak benne, mégis igazi érzelmeket ébreszthet bennünk.

„Love is all around me…”

9