misztikus

A doboz (The box)

Sok rosszat hallottam erről a filmről, ezért kissé keserű szájízzel ültem le megnézni, mégis azt kell mondjam, hogy egy nagyon korrekt alkotást élvezhettem végig.

A története igazán érdekes és lebilincselő.

Mi történne, ha bekopogtatna hozzád egy férfi egy fából készült dobozkával és azt mondaná, ha megnyomod a tetején található piros gombot, akkor kapsz egymillió dollárt, de valaki meghal a világon, akit nem ismersz?

Megtennéd?

Lássuk ők megtették-e...

7

Dorian Gray

Már régóta vártam ezt a filmet és az előzetes alapján nagy reményeket fűztem hozzá. Korán rá kellett ébrednem, hogy nem ez az alkotás fogja megváltani a világot, de még csak a közelébe sem tud érni egy átlagos filmnek.

Mi a baj vele? Sok minden, de leginkább, hogy angol.

Folytatom...

4

Carnivále 1x5 – Babylon

Ugyan Karácsony  van, de csütörtök is, ehhez híven újabb rész elbeszélése követezik a vándorcirkusz különös történetéből. Mint az a címből is látszik, elérkeznek a rettegett Babylonba.

Lássuk…

0

Carnivále 1x4 - Black Blizzard

Itt a különös vándorcirkusz történetének folytatása, melyben egy kicsit több dolgot megtudhatunk Babylonról, erről a félelmetes településről.
A titokzatos Főnökség is "megmutatkozik" és Justin élete is gyökeresen megváltozik.
Új epizód, kevés haladás, a rejtély tovább gyűrűzik.

A többit itt...

0

A 109. utas(Passengers)

Arra gondoltam beveszem a listára ezt a filmet, hiszen még a SP indulása környékén egyszer már szerepelt rajta, de végül nem lett belőle semmi. Adódott egy lehetőség, hogy megnézhettem és eszembe jutott ez az elmaradás. Vettem a bátorságot és megtekintettem. Azt kell mondjam a film nagyon felemás érzelmeket ébresztett bennem. Amikor már a nyelvem hegyén volt, hogy:
Ezt a sza…!, akkor végül némi meglepetéssel szolgált.
Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz. Annyi biztos, hogy a rendező, Rodrigo García egy kicsit túlságosan körülményes volt.

De majd inkább itt folytatom…

5

Carnivále 1x3 – Tipton

Csütörtökön, tehát megint Carnivále az SP-n. A rejtély tovább gyűrűzik, senki ne várja, hogy majd a harmadik rész felfed előtte bármit is. Nem.
A sorozat innentől kezdve kissé lassabbra veszi a témakifejtést. Inkább a szereplők jellemábrázolására helyezi a hangsúlyt. De azért egy-két érdekes esemény megzavarja az idillt!

„Kelj fel és járj!”

0

Carnivále 1x2 – After the ball is over

Csütörtök, tehát ismét jelentkezem a Vándorcirkuszunk történetével. Az évad megnyitása meglehetősen fogósra sikeredett. Tele vagyunk kérdésekkel a történésekkel kapcsolatban.
Mi lehet még ebből? Vajon kitart e a lendület? Mi lehet a háttérben? Kik ezek az emberek valójában? Emberek egyáltalán?
Annyi bizonyos, hogy a második rész még sodró lendületű.

Tovább…

0

Carnivále 1x1 – Milfay

Azt már bizonyára nagyon jól tudjátok, mivel gyakran hangsúlyoztam, én nem szeretem a sorozatokat. Ez úgy általánosságban igaz is, de azért persze akadnak kivételek, ilyen volt a nem is annyira régi szép időkben a Carnivále. Rögtön megfogott ez a minimalista látványvilág, a misztikus, a homályos érthetetlensége. A karakterek különös, groteszk mivolta.
Szóval nagyon atmoszférikus.
Akkor itt az ideje, hogy elmerüljünk ebben a varázslatos világban, egy bizarr vándorcirkusz világában.

Between Good and Bad.

0

Constantine, a démonvadász

Egy újabb képregény adaptáció, főszerepben John Constantine-nal, a démonok cinikus vadászával. Emellé párosul még egy önálló elképzelés a Pokolról, s a Mennyről, démonokról, angyalokról, és egy egészen jól el-és kitalált történet.


Kezdjük…

5

Kedvcsináló - Rejtélyes igazságok

 

 

Igaz elég régi sorozat, de én még csak nem oly régen találkoztam vele először. Misztikum, néhol horror elemeket vonultat fel. Pikantériája, hogy 5 rövid történetet mesélnek el benne, amely közül 2 kitaláció, csupán a sorozat íróinak agyszüleménye, ellenben a másik 3 állítólag valóban megtörtént.

Persze joggal tehetjük fel a kérdést, hogy tényleg megtörténhetnek ilyen esetek? Nem akarok nagyon konkrétumokba bocsátkozni, mert még én sem láttam minden részt, de elég durva dolgok vannak benne. Szellemek, különleges lények, hátborzongató találkozások a természetfelettivel, megérzések, stb.

Könnyed esti szórakozás, amely képes megalapozni az éjszakai álmatlanságot vagy éppen rémálmokat. Mindenesetre, aki kedveli a horror műfajt, azoknak bátran merem ajánlani a Rejtélyes igazságokat, mert igaz – kora miatt – néhol kissé gagyi és gyermeteg, de mindenképpen elgondolkodtató.

Az adott epizód végén a műsorvezető persze lerántja a leplet, hogy mely történetek voltak igazak és melyek csak a képzelet szüleményei. Bátran lehet közben tippelni, bár a találati esélyek nem túl kedvezőek, mert mindegyik elég hajmeresztő.

Régebben a Viasat 3-on lehetett látni a sorozatot, manapság is még beszerezhetők a részek (4 évad) ilyen-olyan forrásokból.

Jó borzongást!

 

0