filmkritika

A szeg(Spiker)

Egy újabb B-kategóriás filmmel gazdagodunk. A Szeg 2007-ben került a piacra és azóta is töretlen a népszerűtlensége. Ezt meg is tudom érteni, mivel a film egy borzalom. Ahogy az lenni szokott, egy összecsapott, mindent bele alkotás a szétcincált és meggyalázott horror műfaján belül.

A horror műfaj sírján taposva…

2

A hírhedt(The infamous)

Truman Capote remekműve, a Hidegvérrel nagy hatással volt rám, ezért amikor megláttam ezt a filmet, már tudtam, hogy ezt látnom kell. A filmtől körülbelül azt kaptam, amit vártam, bár azért meglepő volt és érdekes, bizonyos tekintetben.
Ez egy életrajzi alkotás, ami főként a neves könyv alapjául szolgáló gyilkosságok utáni nyomozás időszakára korlátozódik. Akik olvasták a könyvet, nézzék meg, mert érdekes, de másoknak már nem ajánlanám ennyire nyugodtan…

Mit követel meg egy mű?

7

Glory Road - Fekete dicsőség (2006)

 

Több oka is van annak, hogy ezt a filmet választottam. Főként persze azért, mert szeretem az amerikai kosárlabdát. A másik – szinte hasonló súlyú – ok pedig Emily Deschanel volt. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen nem Brennan-ként a mozivásznon, és nem csalódtam. Még ebben a szinte jelentéktelen szerepben is sziporkázott.

Tovább, tovább…

5

Everybody's fine - Mindenki megvan

 

A filmet olyan nevek fémjelzik, mint Robert De Niro vagy Drew Barrymore, így nem kételkedhetünk abban, hogy valami jó kis egész-estés filmet adtak ki az alkotók a kezeik közül. Őszintén szólva első ránézésre, én azt hittem, hogy vígjáték. Lehet, hogy most csalódást fogok okozni, de egyáltalán nem vígjáték. Tulajdonképpen nem is nagyon lehet meghatározni a műfaját.

Olvass tovább…

7

Otthagyottak 2(Left Behind 2 - Tribulation Force) – A nagy nyomorúság

A keresztény trilógia következő darabjával folytatjuk, mely az előző filmben tapasztalható stílusban gördíti tovább a történet fonalát. A második rész érezhetően gyengébb, mint az első film, mert eluralkodott rajta ez a keresztényi szelíd erőszak.
A történet másodlagossá válik. A mondanivalót túlhangsúlyozták.
Már most előre leszögezhetem, a harmadik rész megnézésére egy cseppnyi esélyt sem látok.

Nyomorú évek jönnek…

4

Otthagyottak(Left Behind)

Még régen figyeltem fel erre a filmre, valamiért érdekesnek találtam a történetét.
Vagy csak jó volt a leírása, én már nem is tudom. De nem erre számítottam…
Eleinte még azt gondoltam, mivel trilógiáról van szó, megnézem majd a harmadik részt is, de már a másodikra is alig tudtam magam rávenni.
Az meg végleg elvette a kedvem az egésztől.

Katt, ha érdekel mi bajom a filmmel…

4

Pusztuló univerzum

Ezzel a bejegyzéssel tovább gazdagítjuk természet-és dokumentumfilm gyűjteményünket. Az az érzésem, hogy már a cím elegendő lehet ahhoz, hogy az ember felfigyeljen rá. Valószínűleg azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a nem egész egy órás műsor alatt annak a megértéséhez kerülhetünk közelebb, hogy mégis miképp fog elpusztulni a mindenség.

Végünk lesz! Egyszer…

8

Aliens vs. Predator - Requiem

Tudja valaki kicsoda Paul W.S. Anderson? Nem? Kicsit segítek. Ő a rendezője az Alien vs. Predator című film első részének, még 2004-ből. Csak sajnálni tudom szegény Mr. Anderson-t, hiszen 3 teljes éven keresztül úgy kellett lefeküdnie esténként, hogy ő rendezte a legrosszabb mozit ebben a mitológiában. 2007-ben aztán elkészült az Aliens vs. Predator 2, amely minden várakozást alulmúlt. Persze minden rosszban van valami jó. Paul W.S. Anderson fellélegezhetett, hiszen a legszarabb alienes, predatoros filmet már Greg és Colin Strause jegyzi.

Lássuk miért rossz...

5

Mutáns krónikák

Ez a film bizonyos szempontból egy hiánypótló alkotás, hiszen a Mutant Chronicles nevezetű szerepjáték – nálunk nem túl elterjedt – kedvelői világszerte várták már a megfilmesítését ennek a sajátos atmoszférájú játéknak.
2008-ban megnyugodhattak hiszen kijött DVD-n és BluRay-en a várva várt mozi.
Ám ebben talán még sem volt annyi köszönet…

Hát jujj…

5

A dzsungel markában(Blood monkey)

Bevallom a címre figyeltem fel, elvégre a Vérmajom elég fogós, nem igaz?
Ehhez mérten valami horrorisztikus ez a thaiföldi horror. Félreértés ne essék!
Nem horror, horrorisztikus. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem erre számítottam, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ez lesz eddigi életem talán legunalmasabb filmje…

Katt…

2