E 2005-ös vígjátékot kétségkívül nem jelölték Oscarra, se Globe-ra. Nem is olyan film ez. Mégis az egyik legjobb komédia, amit valaha láttam.

Vigyázz durva…

Maximálisan meg tudom érteni, hogy 2001-ben Oscar-díjra jelölték Sean Penn-t, mint legjobb férfi főszereplő. Az biztos, hogy maradandót alkotott, még sosem láttam ennyire meggyőzőnek egyetlen mozijában sem. Biztosan nem lehet könnyű fogyatékost játszani, de engem mindvégig meggyőzött. Ahogy belenéztem ennek a szegény embernek a szemébe, azonosulni tudtam a karakterrel, magával ragadott az a végtelen szeretet, amelyet apa és lánya érez egymás iránt. Kiváló film, utánozhatatlan színészekkel, hangulatos zenével és megnyerő történettel. Ugyanakkor megmutatkoznak az élet árny oldalai is, amikor egy bíróság ítéletén egy egész élet sorsa múlhat. Mindig mindenki jobban tudja, hogy mi jó egy gyereknek, kinél van a legjobb helye, ellenben magát az érintettet egyetlen egyszer sem kérdezik meg, hogy mit akar. Attól, hogy valaki csak 7 éves, még pontosan tudja, hogy kivel érzi jól magát, kitől kapja meg azt a törődést és szeretetet, amire vágyik.
Jó igaz, hogy ez csak egy film és ilyen a való életben sosem történne meg, de most nem is ez a lényeg. Érdekes volt látni, hogy valaki, aki még a saját cipőfűzőjét sem tudja megkötni, jobb szülő lehet, mint akárki más egy egész tárgyalóteremben. A film közben a következő kérdés motoszkált a fejemben: Milyen törvény az, ami elválaszt két embert egymástól, akik mindennél és mindenkinél jobban szeretik egymást?
Nagyon belemerültem a részletekbe, lássuk a történetet nagyvonalakban. Sam Dawson egy 30-as autista apuka, aki egyedül (némi alkalmi segítséggel) neveli Lucy nevű kislányát, aki még csak 6 éves, pontosabban a történet befejezésekor már 7. Születése óta óvja és védelmezi szeme fényét, akinek az anyukája olyan jófej volt, hogy világrajövetele után lelépett mondván, ő nem akart gyereket és nem is kell neki. Végigkövethetjük, hogy Sam 7 éven át neveli a kislányt, mellette áll jóban, rosszban és soha egy rossz szava sincs hozzá. Kicsit később egy családgondozó úgy dönt, a férfi nem tudja ellátni szülői kötelezettségeit szellemi visszamaradottsága miatt, ezért elveszik tőle Lucy-t. Bekapcsolódik a történetbe a Michelle Pfeiffer által alakított ügyvédnő is, aki mindent megtesz, hogy a bíróság hősünknek ítélje a gyámságot, annak ellenére, hogy eleinte ő maga sem hiszi, hogy Sam képes helyt állni, mint apa. Az élet azonban úgy hozza, hogy be kell látnia, hogy ez az autista ember sokkal többet tud adni a gyereknek, mint amennyit más valaha is adhat. A továbbiakat nem árulom el, akinek kedvet adtam ehhez a filmhez, nézze meg bátran, mert nagyon megéri.

Elég vegyes érzésem vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Alapvetően kedvelem az ilyenfajta alkotásokat, mégis ezt már túl sötét hangulatúnak éreztem.
Az biztos, hogy Christian Bale mindent megtesz egy szerepért. Azt hittem leesek a székről, amikor megláttam Connor bácsit ilyen soványan. Kicsit meg is rémültem, hogy basszus ez Hollywood? Csoda hogy szegény ember nem esett össze a forgatáson (bár ki tudja). Színészi teljesítményével sem volt különösebb gondom, csak az egész film számomra nyomasztóbb volt a kelleténél. A forgatókönyv sem dolgozott fel elcsépelt történetet, tetszett ,ahogy összeértek a szálak, ahogy megfejtődött az akasztófa, ahogy kiderült az igazság.
Most így elgondolkodva azt kell mondjam, elég jó film ez, van mondanivalója, csak nem az én műfajom.
Nézzünk bele! A főszereplő Trevor Reznik, aki egy gyárban dolgozik gépészként. Hősünkkel egyre furább dolgok történnek. Titkos üzeneteket talál a lakásán, pedig senkinek sincs kulcsa a kéglihez, mivel egyedül él. Egy furcsa Igor nevű embert lát több helyen is, úgy gondolja köze lehet ahhoz, ami vele történik mostanában. A gyárban is történnek érdekes dolgok, míg végül talál egy fényképet, amin Igor van egy kollégájával lefotózva. Innentől kezdve Trevor már azt sem tudja kiben bízhat, az egész élete egy pillanat alatt megváltozik.
Ahogy lenni szokott, nekünk nézőknek kell kitalálnunk az igazságot a film közben, hogy szegény 40 kilós gépészünknek elment az esze vagy tényleg valaki nagyon csúnya tréfát űz vele. Persze ezt most nem fogom elárulni, mert akkor már nem lenne értelme megnézni a filmet. Megnyugtatásképpen azért elmondom, hogy nem hagynak minket kétségek közt lebegni, a végén minden kiderül. Ha már itt tartunk. A vége nekem azért tetszett, mert kaptunk okot és okozatot és az surrant át az agyamon, hogy igen ez így okés, akár a valóságban is megtörténhet.
Összességében nekem túl komor és nyomasztó volt ahhoz, hogy maradéktalanul élvezni tudjam, ennek ellenére nem bántam meg, hogy végigkövettem Trevor Reznik történetét. Aki szereti Christian Bale-t és a sötétebb hangulatú dráma-thriller kombinációt, annak bátran merem ajánlani a Gépészt.

Gondoltam még időben szólok, hogy szombat-vasárnap Tim Burton hétvégét csapunk.
Ami igazából annyit jelent, hogy két? Burton-film kritikáját olvashatjátok e két napon.
A kettő közül egy már sejthető, azok számára, akik nyitott szemmel járták e weblapot.
A másikat azonban nem árulom el. Bár, aki akar kommentben tippelhet!

Robert A. Heinlen 1959-es regényéből Paul Verhoeven forgatott filmet. Ez lett az alább következő Csillagközi invázió. Lehet azt mondani, hogy nem jó, de az biztos, hogy ízig-vérig Science Fiction és ne felejtsük el: Oscar-ra is jelölték!

Továbbá

Ez a film egy hatalmas kutyulék. Egyszerre dráma, horror, sci-fi, egy csipetnyi bölcselkedéssel. Annyira jellemzően „ázsiai”, amennyire csak lehetséges.

Rajt…