A gépész

Elég vegyes érzésem vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Alapvetően kedvelem az ilyenfajta alkotásokat, mégis ezt már túl sötét hangulatúnak éreztem.
Az biztos, hogy Christian Bale mindent megtesz egy szerepért. Azt hittem leesek a székről, amikor megláttam Connor bácsit ilyen soványan. Kicsit meg is rémültem, hogy basszus ez Hollywood? Csoda hogy szegény ember nem esett össze a forgatáson (bár ki tudja). Színészi teljesítményével sem volt különösebb gondom, csak az egész film számomra nyomasztóbb volt a kelleténél. A forgatókönyv sem dolgozott fel elcsépelt történetet, tetszett ,ahogy összeértek a szálak, ahogy megfejtődött az akasztófa, ahogy kiderült az igazság.
Most így elgondolkodva azt kell mondjam, elég jó film ez, van mondanivalója, csak nem az én műfajom.
Nézzünk bele! A főszereplő Trevor Reznik, aki egy gyárban dolgozik gépészként. Hősünkkel egyre furább dolgok történnek. Titkos üzeneteket talál a lakásán, pedig senkinek sincs kulcsa a kéglihez, mivel egyedül él. Egy furcsa Igor nevű embert lát több helyen is, úgy gondolja köze lehet ahhoz, ami vele történik mostanában. A gyárban is történnek érdekes dolgok, míg végül talál egy fényképet, amin Igor van egy kollégájával lefotózva. Innentől kezdve Trevor már azt sem tudja kiben bízhat, az egész élete egy pillanat alatt megváltozik.
Ahogy lenni szokott, nekünk nézőknek kell kitalálnunk az igazságot a film közben, hogy szegény 40 kilós gépészünknek elment az esze vagy tényleg valaki nagyon csúnya tréfát űz vele. Persze ezt most nem fogom elárulni, mert akkor már nem lenne értelme megnézni a filmet. Megnyugtatásképpen azért elmondom, hogy nem hagynak minket kétségek közt lebegni, a végén minden kiderül. Ha már itt tartunk. A vége nekem azért tetszett, mert kaptunk okot és okozatot és az surrant át az agyamon, hogy igen ez így okés, akár a valóságban is megtörténhet.
Összességében nekem túl komor és nyomasztó volt ahhoz, hogy maradéktalanul élvezni tudjam, ennek ellenére nem bántam meg, hogy végigkövettem Trevor Reznik történetét. Aki szereti Christian Bale-t és a sötétebb hangulatú dráma-thriller kombinációt, annak bátran merem ajánlani a Gépészt.


7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről