Carnivále 1x3 – Tipton

Csütörtökön, tehát megint Carnivále az SP-n. A rejtély tovább gyűrűzik, senki ne várja, hogy majd a harmadik rész felfed előtte bármit is. Nem.
A sorozat innentől kezdve kissé lassabbra veszi a témakifejtést. Inkább a szereplők jellemábrázolására helyezi a hangsúlyt. De azért egy-két érdekes esemény megzavarja az idillt!

„Kelj fel és járj!”

A mos következő epizód nem volt különösebben esemény dús, Justin lényegesen kevesebb szerephez jutott. Ezért most vele kezdeném.
Ugye, az előző részben szó volt egy vadonat új templomról. Immár ott tartunk, hogy ez a templom meg is nyitja kapuit az áhítatos hívek előtt. Ám megjelennek a Városi Tanács tagjai és kiderül, hogy hiába épül az ingatlan, szanálásra van ítélve. Az sem érdekel senkit, hogy árva gyerekek otthonául szolgál az építmény. Nem maradhatnak!

Ezalatt a cirkuszunk újabb településhez ér, de a helyi seriff nem engedi, hogy lepakoljanak. Ám ezt Samson és társai ügyesen megoldják. Ugyanis Hawkins és Jonesy bemennek a városba bevásárolni.
És ott megjelenik az első részben látott és meggyógyított béna kislány!

Elszabadul a pletyka és ezt használja ki a cirkusz is.
Ha nem engedik, hogy kinyissanak, akkor eladják magukat, mint vándor hittérítők, igehirdetők.
Természetesen Bennek kell vállalnia a Gyógyító szerepét, hogy álgyógyítással átverjék a népeket.
Üzletileg kifejezetten jövedelmező a módszer, ezért úgy döntenek, hogy ezt mostantól felveszik a műsorba. Ám Hawkinst nem hagyják nyugodni az utóbbi idők rejtélyei és Sophie társaságában felkeresi a Big Sky Farms nevű vállalkozást, mivel ennek a cégnek a neve szerepel azon a képen, amin az anyja is látható. Eljutnak egy bizonyos Miss Donovanhez, aki egy halálosan beteg idős asszony. Ő figyelmezteti az erejének korlátaira.

Estére újabb gyógy műsort terveztek a szokásos módon lebonyolítani, de az eseményt megzavarja a seriff és az anyja, Miss Donovan érkezése. Hawkins komoly dilemma elé kerül. Gyógyítson, vagy ne gyógyítson. A műsor végleg befuccsol.
Ben eldönti, hogy soha többé nem használja a képességét, a társulat pedig a rettegett Babylon felé veszi az irányt. Nem mellesleg Scuder is járt arra, lesz ott valami nyom?
Egy elég visszafogott részt láttam, pláne ha az előző kettőhöz viszonyítok. Ismét kiderült pár érdekes dolog, de semmi olyan, amit eddig ne sejthettünk volna, vagy közelebb vinne a megértéshez.
Remélhetőleg majd ez félelemövezte település, Babylon, hoz majd valami meglepőt és újat.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről