Válasz a hozzászólásra

Gotham - Ilyen a sorozat 7 rész után

A pilot kapcsán azt mondtam, hogy ígéretesnek és legfőképp hangulatosnak tűnik a FOX képregényes újonca. Lement 7 epizód, amelyből már messzemenőbb következtetéseket is le lehet vonni. A nézettség elég hullámzó, vagyis jobban mondva folyamatosan esik, ami nem szokatlan, de szakmailag nem sok probléma van a sorozattal. Továbbra is nézhető, élvezetes, hangulatos a Gotham.

Sok minden történt az első néhány részben, amiket itt és most nem szeretnék konkrétan kifejteni, szorítkozzunk inkább az élvezeti értékre.

Még mindig ott tart a széria, hogy igyekszik bemutatni nekünk a városban uralkodó állapotokat, letisztázni, hogy melyik karakter kinek az oldalán is áll. Megismertünk jó sok ikonikus szereplőt, olyanokat is, akik még nem teljesen azok, akik lesznek Batman ellenségeként. Pont itt lehet felfedezni az egyik olyan dolgot, ami engem személy szerint zavar a sorozatban. Tudjuk jól, hogy ezek a figurák kvázi sérthetetlenek, úgysem fognak idő előtt elhalálozni, ezért izgulni se nagyon lehet értük.

Talán kellenének saját gyártású jó és rossz fiúk, akik hosszabb ideig szerves részei maradnának a szériának és egy drámai pillanatban ki lehetne őket nyírni. Vagy teljesen elrugaszkodni az alapműtől, ami pedig a véres rajongókat fog anyázó levelek írására késztetni. Nem egyszerű a helyzet.

Írtam fentebb, hogy az első pár rész megmutatta nekünk, hogy ki kinek az oldalán áll. Nos, ez tipikusan az a sorozat, ahol a leosztások akár részről részre változhatnak. Gordont leszámítva igazából senki sem fekete vagy fehér, mindenkinek van valami rejtegetnivalója, mindenki arra az oldalra fog állni, ami akkor épp neki a legkényelmesebb. És pontosan az ilyenekkel lehet hosszabb távon is eladni egy sorozatot, ezzel párhuzamosan pont ezek azok a dolgok, amelyeket én nagyon nem szeretek.

A környezet és a hangulat nagyon erőteljes lett, sőt az élvezeti érték még emelkedett is. Mindig megmutatják nekünk madártávlatból Gotham bűntől szennyezett városát, ami remekül fest. A régi idők gengszter hangulata párosul a modern világ technikájával, ami egyrészt olcsóbbá is teszi a produkciót, másrészt remekül mutat. Tetszik, ahogy a város mocska szinte mindenhol fellelhető, erre a készítők is gondosan odafigyelnek.

A színészi játékokkal teljesen ki vagyok békülve, több kedvence is lehet egy-egy rajongónak. Van mindenkiben valami plusz, amiért szerethetőek vagy épp gyűlölhetőek.

Reméljük hosszú életű lesz a sorozat és a készítők is megmaradnak a kreativitás mezsgyéjén.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről