Anand Tucker elmondhatja magáról, hogy egy jó kis romantikus vígjáték rendezője, és mivel ezt nem sokan mondhatják el az utóbbi időben, ez elég jó fényt vet rá.
Egyfelől a megszokottat kapja a néző, hiszen klisékövető magatartás jellemzi az alkotást, hiszen minden úgy történik, ahogy azt az ilyen moziknál megszokhattuk.
A főszereplők eleinte nem kedvelik egymást, nem is akarják a másikat, csak összekényszerülnek, majd elkezdenek összeismerkedni, végül kihajtanak a gyengéd érzelmek, összevesznek, majd egymáséi lesznek. E téren ne várjunk tehát katarzisba hajló érzelemrobbanást.
Másfelől viszont a két főszereplő ügyesen teszi a dolgát, szimpatikusak, együtt játszanak és nem egymás mellett. Amy Adams testhez álló szerepet kapott, illik hozzá az esetlen, városi lány szerepe, aki mindent megtesz, hogy megszerezze az ujjára azt a bizonyos gyűrűt. Társa a gyötrelmekben, pedig Declan (Matthew Goode), akin úgy áll a kiábrándult, cinikus férfi karakter, mintha ráöntötték volna.

Történetünk kezdetekor, Anna (Adams) reménykedve várja, hogy szerelme (Adam Scott) megkérje végre a kacsóját, ám ez nem következik be. A csalódott lány egy régi ír legendára, illetve babonára alapozva
– miszerint egy ősi ír hagyomány alapján szökőévben, február 29.-én, egy nő is megkérheti a férfi kezét – imádottja után utazik Dublinba, hogy „kikényszerítse” a kézfogót.
Ám az oltárig vezető út, szenvedéssel és problémákkal van kikövezve.
Egy aprócska porfészekben reked, az isten háta mögött. Ekkor találkozik Declan-nel, a ráspoly modorú helyi sármőrrel, aki felajánlja, hogy elfuvarozza a városba. Ezzel kezdetét veszi a mizériákkal tarkított utazás az elképesztően gyönyörű ír tájakon.
Remek ötlet volt az ír vidéken forgatni, szemet gyönyörködtetőek a helyszínek, ezt is a produkció javára lehet, és kell írni. Emellé még megismerkedhetünk valamelyest az ír néppel is, persze túlzó ez a bemutatás, hiszen a poénokat szolgálja. De a kellemes hangulat megalapozásához elengedhetetlen.

Szereplőink eleinte csak kínlódnak egymással, a betondzsungelhez szokott Anna, kikerülvén komfort zónájából, szó szerint szenved, míg Declan felhőtlenül szórakozik a nyafka lányon, de persze azért segít neki. Utazásuk során persze elengedhetetlenül egymásba habarodnak és a kézkérés sem marad el. A vég, bimbózó szerelemben csúcsosodik ki.
Tipikus film a Szökőhév, de el kell ismerni, hogy a legtöbb poén megüti a szintet, emellett még szórakoztató is. Az ember nem bánja, hogy végignézte, kellemes atmoszférájú romantikus vígjáték ez, ami azonban megvilágítja, hogy a nők hajlamosak sápítozni a romantika után, miközben fel sem ismerik az igazi romantikát. Ezért nyilvánvalóan ezek az alkotások okolhatóak, mert tucat számra ontják magukból a közhelyeket, így már mi is csak ezekben tudunk gondolkozni.